Tech hvg.hu 2016. március. 09. 17:00

Minden eddiginél nagyobb iPhone érkezhet

Arról hallani, hogy jövőre vagy az azt követő évben egy minden eddiginél nagyobb kijelzős iPhone érkezhet, ráadásul már AMOLED kijelzővel.

Jó pár hete hallani már arról, hogy az Apple végre beviszi az AMOLED technológiát iPhone-jaiba, persze valószínűleg még nem az idei iPhone 7-nél, hanem 2017-ben vagy 2018-ban.

A lépés logikusnak tűnik, az AMOLED (Active-Matrix Organic Light-Emitting Diode) kijelző vékonyabb és energiatakarékosabb, mint az LCD-k, ráadásul tisztább és nagyobb színmélységű képeket tud megjeleníteni.

YouTube

A források a Digitimesra, illetve tajvani beszállítókra hivatkozva állítják, az AMOLED kijelzővel együtt egy minden eddiginél nagyobb, 5,8”-es iPhone is érkezne, ami már phablet a javából. Csak összehasonlításképpen: az iPhone 6s Plus kijelzője 5,5”. Állítólag 50 millió ilyen, AMOLED kijelzős iPhone-t bocsátanának ki az első évben.

Sokan úgy gondolják, az Apple le van maradva a versenyben a kijelzőtechnológiát illetően, így nem meglepő, hogy a cég lépni akar AMOLED irányba (a Samsung ezt már rég megtette). Arra azért fel kell készülni, hogy az ilyen eszközök drágábbak lesznek, mint a jelenlegi, nem mellesleg cseppet sem olcsó iPhone-ok.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.