Állítólag akár 20 ezer eurót is fizetnének hackerek írországi Apple-alkalmazottak bejelentkezési adataiért.
Névtelensége megtartása mellett nyilatkozott egy írországi (Cork város) Apple-alkalmazott a Business Insidernek arról, hogy a munkatársak, közülük is főleg az újoncok nem egyszer kapnak mostanában olyan emaileket, amelyekben komoly pénzt kínálnak céges bejelentkezési adataikért. „Akár 20 ezer euróért is el tudnám adni Apple ID loginemet” – tette még hozzá az alkalmazott, akinek a szavait egy másik dolgozó is megerősítette.
A bejelentkezési adatok birtokában a hackerek könnyen hozzáférhetnének a cég vállalati hálózatához és szervereihez. Ez így elsőre kissé ijesztően hangzik, jobban belegondolva azonban nem egészen világos a cél. Nem valószínű ugyanis, hogy az alkalmazottak, pláne a frissen felvettek loginjeivel fontos termékinformációkat vagy stratégiákat érhetnének el, ezekhez ugyanis csak a felső vezetők férhetnek hozzá. Ráadásul ezek többsége nem Corkban, hanem Cupertinóban, az Apple főhadiszállásán dolgozik. Az írországi alkalmazottak megkörnyékezése legfeljebb egy kisebb terv része lehet.
Az Apple egyébként már tudomást szerzett ezen támadási kísérletekről, és – ahogy mondják – a szokásosnál is óvatosabb ezekben a napokban. Másfelől egy belső kampányt is indítottak, amely keretében ki-ki a vállalaton belül építheti a karrierjét, így próbálják minél lojálisabbá tenni az alkalmazottakat.