Valósággal ellopta a show-t a kínai nemzetközi robotikai konferencián az az android, amelyik a megszólalásig hasonlít egy valódi emberre. Sőt, még azon is túl.
Pillanatok alatt a Pekingben tartott robotkonferencia sztárjává vált a Geminoid F névre keresztelt robot, amit a legtöbben csak "a világ legszexibb robotjaként" emlegetnek. Nem véletlenül, az Oszakai Egyetem kutatói ugyanis külsőre egy 20-as éveiben járó nőhöz hasonlít, ami (vagy aki?) már filmszerepet, sőt még IMDb-profilt is kapott.
A kínai állami hírügynökség beszámolója alapján a CBCNews azt írja, a robot az operációs rendszerének köszönhetően képes az emberi mozdulatokat, arckifejezéseket is utánozni. A 170 centiméter magas robot emellett képes felvenni a szemkontaktust, felismeri a testbeszédet és mosolyog, emellett pedig beszélni és énekelni is tud.
A bőre egy speciális szilikagélből készült, ami bizonyos értelemben véve még öregedni is tud: egy-két év elteltével olyan zsíros lesz, hogy ki kell cserélni. A modell arcát, akiről mintázták, 3D-szkennerrel tapogatták le, emellett pedig gipsz segítségével vették le a legfinomabb kontúrokat is.
A kínai hírügynökség szerint a robot válaszolni is tudott a neki szánt kérdésekre. Volt, aki a korát firtatta, amire nemes egyszerűséggel csak annyit felelt, hogy az életkora titok. A Geminoid F-ről videó is készült, amiből valóban kitűnik, mennyire élethűre sikeredett.
A Geminoid F ugyanakkor nem az első élethű robot. Néhány évvel ezelőtt Henrik Scharféról a dán Aalborg Egyetem docenséről készítettek egy élethű robotmásolatot, hogy a kutató megfigyelhesse a robotok és emberek közötti érzelmi átvitel és reakció lehetőségeit. Az őt mintázó robotot szintén az Oszakai Egyetem kutatói készítették, a végeredmény pedig elég meggyőzőre sikeredett.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.