Tech hvg.hu/MTI 2015. október. 05. 21:13

Snowden: Minden okostelefont figyelnek a titkosszolgálatok

Edward Snowden szerint a brit és az amerikai titkosszolgálatok olyan technológiát fejlesztettek ki, amelynek segítségével gyakorlatilag teljes ellenőrzésük alá tudják vonni a megfigyelt célszemély okostelefonját.

Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egykori alkalmazottja az elmúlt években titkos hírszerzési információk hatalmas tömegét szivárogtatta ki főleg a brit és az amerikai sajtónak. A BBC televízió Panorama című közéleti-politikai magazinműsorának adott, Moszkvában felvett és a BBC által hétfő este ismertetett interjúban Snowden elmondta: az NSA és a brit kormány hasonló profilú kommunikációs figyelőszolgálata, a GCHQ olyan technológiával tudja ellenőrizni az okostelefonokat, hogy azok tulajdonosai a megfigyelésből semmit sem észlelnek.

Snowdennek az NSA megfigyelési botrányát követően rövid időn belül el kellett hagynia az Amerikai Egyesült Államokat, ugyanis hazájában árulás vádjával akarják felelősségre vonni. Ma már kevesen vitatják, hogy Snowden hiteles információkkal szolgáltatott egykori munkaadójáról, a vita inkább arra terelődött, hogy az információszabadság és a privtászféra védelmezője-e, vagy hazája árulója az államtitkok kiszivárogtatása miatt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

mesterséges intelligencia
hvg360 Hamvay Péter 2025. április. 14. 05:00

Az utcabálozás még nem megy a tiszásoknak, pedig mostanra kiderült: valódi közösséggé váltak

Bár kissé enervált beszédet tartott Magyar Péter vasárnap délután, és a Műegyetemi rakpart sem telt meg a Tisza párt rendezvényén, viszont kiváló gulyáslevest főztek az eredményvárónak nevezett bulin. Ha igaz, hogy 1,1 millió aláírást gyűjtöttek, akkor tényleg van mire szerénynek lenni. Ezt senki nem csinálja utánuk, a Fidesz sem.