Tech hvg.hu 2015. október. 05. 17:00

Jön a 6 GB RAM-os okostelefon

Egy nálunk kevéssé ismert kínai cég elképesztő specifikációjú okostelefonnal jelenhet meg még ebben az évben.

A LeTV nevű kínai cég kevéssé ismert nálunk, annál inkább hazájában, elsősorban remek specifikációjú és ehhez képest kedvező áru telefonjai miatt. Ráadásul ez a gyártó sok újdonsággal megelőzte már a „nagyokat”, például az ő telefonjai az elsők voltak azok között, amelyeken USB-C csatlakozó volt.

Ha igazak a mostani híresztelések, akkor még az év vége előtt egy egészen elképesztő készülékkel rukkolhat ki a cég, a LeTV Max 2-vel – írta a GizmoChina, a mobile-dad értesüléseire hivatkozva. Az, hogy a telefonba Snapdragon 820-as chipkészlet kerül, ma már nem olyan nagy szó, annál inkább meglepő, hogy a telefonban 6 GB RAM lesz. (Egyébként az előd, a LeTV Max sem kispályás: 4 GB RAM és Snapdragon 810 van benne).

mobile-dad

A 6 GB-nyi RAM-ot úgy éri el, hogy az új Samsung DRAM chipeket fogja használni: 4 x 1,5 GB. Ezek a DRAM modulok egyébként 30 százalékkal gyorsabbak és 20 százalékkal energiatakarékosabbak, mint azok a modulok, amelyeket a Galaxy S6 edge Plusban vagy például a OnePlusban használnak. A LeTV Max 2 kijelzője 5,7”-es lesz 2K Quad HD felbontással. A kijelző kerete egészen vékony lesz.

A készülék hátoldalára egy 23 MP-es kamera kerül a Sony új IMX 300 szenzorával. A képkészítő lehetőséget kínál majd 4K-s videók készítésére 24 fps-sel. A 6 GB-os telefon még ebben az évben megjelenhet, bár egyes források inkább a jövő év első negyedére valószínűsítik.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.