A Google keresőjének főoldalán ma a vállalat 17. születésnapi grafikája látható. Ebből következne, hogy a vállalatot szeptember 27-én alapították, vagy legalább a keresője ezen a napon indult el – de a helyzet nem ilyen egyszerű. Sőt.
A kereső főoldalán látható grafika formájában a Google elsőként a negyedik születésnapját ünnepelte, ez 2002. szeptember 27-én volt. A Washington Post visszaemlékezése szerint a következő évben viszont már szeptember 8-án került ki születésnapi logó, 2004-ben szeptember 7-én, 2005-ben pedig szeptember 26-án. 2006-ban tértek vissza a 2002-es eredeti verzióhoz, azóta minden évben szeptember 27-én ünnepli születésnapját a Google.
Mindez már csak azért is érdekes, mert a google.com domaint (1997.) szeptember 15-én foglalta le a két alapító Sergey Brin és Larry Page, magát a vállalatot pedig (1998.) szeptember 4-én jegyezték be – egyik dátum sem stimmel tehát, nemhogy szeptember 27-éhez, de a fentebb említett egyik születésnapi logóhoz képest sem.
Nem szeretnénk senkit elszomorítani, de ezúttal nincs a cikkben megfejtés: nem tudni, hogy miért szeptember 27-én tesz ki születésnapi logót a Google – de korábban sem nagyon volt tiszta, hogy miért 7-én, 8-án és 26-án került ki hasonló grafika. Sőt, a Google egy korábbi születésnapi bejegyzésében utalt rá: ők maguk sem igazán látnak tisztán a kérdésben.
Egy biztos: a Google ma a világ egyik legfontosabb technológia vállalata, melynek működése örökre megváltoztatta nem csak az internetet, hanem azt is, amit az információról, annak feldolgozásáról és kereshetőségéről gondolunk.
Aki szeretné megérteni a Google üzleti filozófiáját, annak egy könyvet ajánlunk. Aki pedig még nem hallott róla, hogy a Google összes szolgálatását már egy másik vállalat alatt fogják össze, az sürgősen olvassa el vonatkozó cikkünket.
Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.