Bár sokféle telefontöltőt és külső akkumulátort találni a piacon, az autósokra valamiért kevésbé fókuszálnak a fejlesztők. Egy amerikai cég kitalálta azt, amit már régen ki kellett volna.
Sokan használják az autójuk szivargyújtóját arra, hogy menet közben töltsék fel telefonjukat, melynek kétségtelen előnye, hogy a kocsiból kiszállva jó eséllyel 100%-on lesz a töltöttség. Viszont ha valaki ezután sokáig lesz távol áramforrásoktól, nem árt, ha a teljesen feltöltött mobil mellé visz magával egy külső aksit is: a Nomad cég Roadtrip nevű eszköze pont emiatt jó, ugyanis nem csak feltölti a telefont, hanem az autós töltő egyúttal egy eközben folyamatosan töltődő külső akkumulátor is. Az pedig már csak hab a tortán, hogy (önmagán kívül) egyszerre több eszköz is tölthető vele.
A töltőben lévő telep 3000 mAh-es, ami azt jelenti, hogy a legnagyobb telefonok többségét is legalább még egyszer akkor is fel lehet tölteni vele, ha már az autótól és mindenféle áramforrástól is nagyon messze vagyunk.
Az eszköz ára 60 dollár lesz, október 15-ig azonban 40 dolláros előrendelési árcédulát alkalmaznak. Azonban hazai rendelés esetén erre még jön 20 dollár szállítási költség, a végeredmény tehát 17 ezer forint körül áll meg.