Tech hvg.hu 2015. augusztus. 20. 15:01

Becsapnak az antivírusok? Súlyos vádak a Kaspersky ellen

Bár az orosz biztonsági cég, a Kaspersky egyike a legismertebb és legmegbízhatóbbnak tartott vírusvédelmi cégnek, komoly vádakkal kell szembesülnie, miután két korábbi alkalmazottja kipakolt a nyilvánosságnak.

A Kaspersky két korábbi, természetesen névtelenséget kérő alkalmazottja súlyos vádakkal illette a céget – számolt be róla a Reuters

Az egykori munkatársak azt állítják, hogy korábbi vállalatuk titokban azon mesterkedik, hogy aláássa a konkurens vírusirtó cégekbe vetett bizalmat. Teszi ezt úgy, hogy malware-ekként jelöl ártalmatlan fájlokat, aminek hatására jó pár antivírus törli vagy törölteti ezeket, nehéz helyzetbe hozva a gyanútlan felhasználót.

A Kaspersky indítékai állítólag kettősek, egyrészt így próbál előnyre szert tenni a konkurensekkel szemben, másrészt egyfajta bosszú azért, mert véleménye szerint sokan az ő hátán kapaszkodtak fel, elbitorolva szellemi tulajdonukat. Annak igazolására, hogy a rivális cégek mennyire támaszkodnak rá, 2010-ben a Kaspersky tíz ártalmatlan fájlt készített, amelyeket azután kártevőként jelölt meg a VirusTotalon. Kevesebb mint két hét alatt 14 biztonsági cég másolta le a Kaspersky-jelentést, anélkül, hogy a dolgok mélyére ásott volna. Márpedig ezt Eugene (Kaspersky) lopásnak tartja – állítja az egyik régi alkalmazott.

WPC

Felfegyverezve azzal a tudással, hogy akár kárt is okozhat, a Kaspersky a korábban említett módon árt a konkurenseinek, mondja a volt munkatárs, hozzátéve, hogy kifejezetten az ő feladata volt visszafejteni a versenytárs víruskergetők kódjait, hogy rájöhessenek, hogyan lehet becsapni őket az ártalmatlan fájlok rosszindulatúnak jelölésével.

A Reuters természetesen megkereste a Kasperskyt, a cégnél határozottan tagadták, amivel megvádolták őket. A Microsoft, az AVG és az Avast (akik ellen állítólag szerveszkedett a Kaspersky) korábban azt mondták a Reutersnek, hogy előfordult, hogy ismeretlen harmadik fél próbálta rávenni a szoftvereiket a false pozitív riasztásra, most viszont nem kommentálták azt, hogy akár a Kaspersky is benne lehet ebben.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.