Eltűnt a Facebookról annak a másodpilótának a profiloldala, aki a gyanú szerint kedden szándékosan vezette a hegynek a Germanwings düsseldorfi járatát, a fedélzeten 149 másik emberrel.
Eltávolította a Facebook pénteken Andreas Lubitz német másodpilóta profiloldalát a közösségi oldalról – jelentette a brit Mirror. A lap szerint a Facebook nem adott magyarázatot a profiloldal eltüntetésére, és a kérdéseikre is csak annyit válaszoltak, hogy egyéni profiloldalakkal kapcsolatban nem szoktak információkat adni.
A Mirror szerint a Facebook tegnap már emlékoldallá alakította Lubitz profiloldalát, azaz az oldal már nem bukkanhatott fel az olyan nyilvános funkciókon keresztül, mint a keresés, a születésnapok felsorolása vagy a lehetséges ismerősök listája. Ez azt is jelentette, hogy senki sem tudott már belépni az oldalra, nem tudott új bejegyzéseket írni vagy régebbieket törölni.
Haláleset után alapvetően háromféle facebookos út van: lehet kérni a profil emlékoldallá alakítását, van mód annak öröklésére, illetve természetesen töröltetni is lehet az oldalt. A Mirror beszámolója szerint korábban Lubitz családtagjai vagy barátai kérhették az emlékoldallá alakítást a Facebooktól.