Ügyesebbek lettek embersejtmentes társaiknál azok az egerek, melyekbe újszülöttként emberi sejteket injekcióztak.
A memóriát és a kognitív képességeket vizsgáló teszteken is jobban teljesítettek társaiknál az részben emberi aggyal rendelkező egerek. Bár a kísérlet látszólag nem tűnik túl hasznosnak, a szakemberek szerint közelebb viszi őket az agyi fejlődés megértéséhez.
A University of Rochester Medical Center tudósai a központi idegrendszert felépítő két sejttípus egyike, a gliasejtek közül választották ki a nagyobbfajta asztrocitákat (az agy csillag alakú sejtjeit), és ebből injekcióztak az újszülött egerekbe.
Az ilyen módon kezelt egerekben az emberi asztrociták olyannyira elszaporodtak, hogy egy év alatt lecserélték az egerek saját vonatkozó sejtjeit. Ahogy a vezető kutató, Steven Goldman a New Scientistnek mondta: “az emberi sejtek betöltötték az egész teret”. A sejtekből 300 ezret injekcióztak egy egérbe, de 12 milliós számot értek el, és csak azért nem osztódtak tovább, mert fizikailag nem volt több helyük.
A tudósok ezután többféle, memóriás és kognitív képességeket is vizsgáló tesztet végeztek el az egereken. A Journal of Neuroscience című folyóiratban publikált eredmények szerint az emberi agysejtekkel kezelt egerek sokkal ügyesebbnek bizonyultak a kontrollegereknél, sőt az egyik teszt szerint négyszer jobb memóriával is rendelkeztek.