Tech hvg.hu 2014. november. 12. 20:01

Az űrhódító milliárdos ad majd internetet a Facebook és a Google helyett?

Internetet mindenkinek - ez a cél a techszféra egyik versengésének alapja, a Google és a Facebook után pedig a Szilícium völgy különc milliárdosa, Elon Musk is ringbe szállt. Nem is akármilyen igazolással.

A Google elnöke, Erik Schmidt szerint 2020-ra a világon mindenki rendelkezik majd internetkapcsolattal. Az elképesztő jóslat mögött persze egy terv áll, amely szerint internetes műholdakkal ezt maga a Google biztosítja. Ebben a munkában óriási segítség lett volna Greg Wyler, aki a cégnél a hasonló projektek vezetői volt, de szeptemberben elcsábították a cégtől. A tettes nem más, mint Elon Musk, akit a következő Steve Jobs-ként is emlegetnek a Szilícium-völgyben. Az Apple például talán pont miatta száll majd az autóiparba, de a különc milliárdos már egy kereskedelmi- és magánűrhajózással foglalkozó céget is alapított, méghozzá óriási sikerrel. Az újabb projektje pedig a The Wall Street Journal szerint a mindenki számára elérhető, műholdakról sugárzott internet lenne, amely ötlettel mint említettük, a Google is kacérkodik.

A legfontosabb embert el is csábította a Google tervéhez hasoblóan körülbelül 1 milliárd dollárt kóstáló projekt megvalósításához - a tőke biztosításával nem lesz probléma -, ráadásul a lehető legfejlettebb technológia kiépítéséről adott hírt a WSJ. Információi szerint a jelenlegieknél sokkal kisebb és könnyebb szatelitekkel biztosítanák az internetet az egész világon, a műholdas flotta pedig tízszer akkora lenne, mint a jelenlegi legnagyobb.

A techszféra versengésének tehát egy újabb komoly fejezete kezdődik. Ebben a Facebook is érdekelt az Internet.org kezdeményezéssel, amelyről kiderült: Zambia és Tanzánia után már a harmadik afrikai országban szolgáltat ingyenes internetelérést, a héten ugyanis Kenyában is élesítik a rendszert.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.