Tech hvg.hu 2014. november. 09. 09:55

Így kell ezt csinálni: félmillió eladott telefon, 300 dolláros marketingköltséggel

Az okostelefonok világában is igaz, hogy nem is annyira a mennyiség, mint inkább a minőség, pontosabban a jól megválasztott reklámozási hely hozhat eredményt.

Áprilisban került piacra az elérhető árú, ám remek specifikációkkal büszkélkedő okostelefon, a kínai OnePlus cég OnePlus One-ja. (A készülékről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.)

Az azóta eltelt fél év alatt több mint 500 ezer készüléket értékesítettek – derül ki egy Forbes-interjúból, azzal a merész elképzeléssel együtt, hogy még az év vége előtt szeretnék átlépni a bűvös egymilliós értékesítési számot.

Ami azonban igazán meglepő (és példa lehet sok cég számára), a OnePlus One-t kísérő marketingköltség mindössze 300 dollár volt (ami még forintra átszámítva sem vészes), és ezt a pénzt egyetlen helyen költötték el, a Facebookon, különböző típusú hirdetésekre, és óriási tömeget sikerült elérniük.

OnePlus fórum

Az interjúból az is kiderült, hogy készülékenként tíz dollárnál is kevesebb a nyereség (ezért is sikerül viszonylag alacsonyan tartani az árat, és a nagy bevételt majd a tartozékok értékesítéséből remélik.

A OnePlus One iránt egyébként akkora a kereslet, hogy nem is bírják az iramot, így a cégnek, tetszik, nem tetszik, bővülnie kell.

hvg360 Nyusztay Máté 2025. május. 11. 19:30

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.