Tech László Ferenc 2014. szeptember. 15. 18:00

Oroszországból szeretettel: Az egyik legérdekesebb Android mobil

László Ferenc
Szerzőnk László Ferenc

Androidos telefon, amelynek hátul is van kijelzője. Az egyedi megoldás látszólag csak vakítás, de tesztünkből kiderül, hogy sokszor sok helyzetben lehet értelme a különlegességnek. Teszten a YotaPhone.

Miért szeretjük az okostelefonokat? Elsősorban azért, mert segítségükkel lényegében bármit megtehetünk: böngészhetünk, levelezhetünk, fotózhatunk, videót nézhetünk, illetve akár zenét is hallgathatunk. Mit utálunk bennük? Főleg azt, hogy a nap végére szinte teljesen lemerül az akkumulátoruk, főleg akkor, ha igen intenzíven használjuk a készüléket. És miért kedveljük az e-könyv olvasókat? Egyrészt azért, mert szemkímélő módon tudunk rajtuk olvasgatni, másrészt pedig azért, mert egy feltöltéssel igen hosszú ideig üzemképesek. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi lenne, ha kombinálnánk egymással a hagyományos okostelefonok és az e-bookok előnyös tulajdonságait? A kérdésre az orosz Yota Devices már meg is adta a választ, amikor elkészítette a világ első duplakijelzős, egyik felén e-ink paneles androidos okostelefonját.

László Ferenc

Dupla élvezet

A kis híján 10 milliméter vastag, tehát enyhén duci YotaPhone kétféle színváltozatban, feketében és fehérben készül, nálunk ez utóbbi vendégeskedett. A kellemesen puha tapintásérzetet biztosító, minőségi kialakítású műanyag készülékház fekete oldalán figyel a hagyományos LCD érintőkijelző, az ellentétes oldalt pedig az elektronikus papír technológiájú display uralja. Amennyiben az enyhén ívelt e-ink panelen egy háttérkép látható, az ismerőseink könnyen azt hihetik, hogy egy tetszetős monokróm matricát ragasztottunk a telefon hátoldalára – az illúzió abszolút működik. Az igazi meglepetés pedig akkor éri őket, amikor egy varázsmozdulattal egyik pillanatról a másikra megváltoztatjuk ezt a bizonyos "matricát".

László Ferenc

Mi értelme?

A parasztvakításon túl persze gyakorlati haszna is van az e-inknek, hiszen például remekül olvashatunk rajta e-könyveket, ráadásul oly módon, hogy közben nem fárad el a szemünk és szinte semmit sem merül a telefon akkumulátora. Ez utóbbi úgy lehetséges, hogy ez a fajta kijelző alaphelyzetben nulla fogyasztású, és csak akkor szívja az Ampereket, ha éppen változik a rajta megjelenített vizuális tartalom (például lapozunk a könyvben). No persze nemcsak e-book fogyasztásra használható a YotaPhone hátsó kijelzője, hanem akár személyi asszisztensként is: megjelenítheti többek közt az aktuális tőzsdei információkat, időjárás infókat és a legfrissebb facebookos történéseket is.

A megfordított készülék az e-ink panelen a bejövő hívásokról és az SMS-ekről is értesít, fényképezéskor mosolyra próbálja ösztönözni a fotóalanyokat (hiszen azok értelemszerűen a telefon hátulját látják), aztán pedig meg is mutatja az elkészült képet. A Maps With Me alkalmazás révén akár egy térképdarabkát is odaszögelhetünk a hátsó képmegjelenítőre, ezenkívül pedig egy duplaujjas elhúzás mozdulattal az előlapi kijelző aktuális képe is bármikor átlőhető hátulra. Bevásárláskor például remek dolog, hogy a lista megtekintéséhez nem kell bekapcsolni a háttérvilágításos és sokat fogyasztó normál kijelzőt, hanem elég csak rápillantani a fixen a megvásárolandó tételeket virító hátsó e-ink panelre.

Ezt látják a többiek, amikor fotózzuk őket
László Ferenc

Milyen a képe?

A frontoldali panel 4,3 colos képátlón 1280x720 pixelt vonultat fel, ami kellemesen magas, 342 ppi-s pixelsűrűséget jelent, a képminőséggel tehát semmi probléma. Az IPS LCD technológiájú és 16,7 millió színárnyalatú display fényerejét automatika szabályozza, a betűméret pedig négy fokozatban állítható. A hátsó oldalon lévő képernyő ugyancsak 4,3 colos, de a felbontás ez esetben csak 640x360 pixel (170 ppi), no és persze a színekről is le kell mondanunk, be kell érnünk 16 szürkeárnyalattal.

Kezelhetőség

Míg a főkijelző természetesen érintésérzékeny, a hátoldali displayt felesleges nyomkodnunk, az érintésvezérlés ez esetben ugyanis nem játszik. Ahhoz, hogy tartalmát irányítsuk, a kijelző alatti érintésérzékeny sávban matathatunk az ujjainkkal – nekünk ez több-kevesebb sikerrel esett kézre –, illetve e-bookot például az oldalsó hangerőállító gombokkal is lapozhatunk. Érdekesség, hogy ilyen érintősáv nemcsak hátul, hanem az elülső kijelző alatt és felett is található. Summa summarum a kezelhetőség egy picit túl lett bonyolítva és a YotaPhone ilyen szempontból bizony némi megszokást igényel.

László Ferenc

Szoftver

Megszokásról szoftver fronton viszont egyáltalán nem kell beszélnünk, ugyanis a készüléken egy teljesen mezei Android 4.2.2 (Jelly Bean) teljesít szolgálatot. Arról egyelőre semmit nem tudni, hogy érkezik-e Android 4.4-es (KitKat) frissítés, de mi úgy véljük, hogy ennek vajmi kevés az esélye.

A felhasználói felület elég fapados, vagyis Sense és TouchWiz jellegű szofisztikált UI-ra senki se számítson. Az alapkijelzőn öt képernyőnk van, az alsó öt ikon közül pedig a középsőre kell nyomnunk, ha valamelyikről a 4x5 ikonos főmenübe szeretnénk teleportálni. Ez utóbbiban külön szekcióban figyelnek az úgymond hagyományos appok, illetve a spéci YotaPhone alkalmazások, melyek főleg a hátsó képernyő használatára vannak kihegyezve.

László Ferenc

Böngészőből rögtön kettőt kapunk, az alapértelmezett droid verziót és persze a remek Chrome-ot, ezenkívül pedig természetesen a számológép, a naptár, a térkép, a navigáció, a YouTube kliens, illetve a diktafon sem hiányozhat a repertoárból. A médialejátszó teljesen átlagos tudású példány és szerencsére a sztereó FM-rádióról is gondoskodtak az orosz fejlesztők.

Hardver, kamera

A Snapdragon 400-as chipsetben két darab 1,7 GHz-es processzormag rejtőzik, melyek egy Adreno 320-as grafikusgyorsító társaságát élvezik. A RAM a mai elvárásoknak megfelelően 2 GB-os és mindenképpen jó hír, hogy a belső memória 32 GB kapacitású – bár ez inkább elvárás, mintsem extra egy olyan telefonnál, amelyik nem rendelkezik memóriakártyás bővíthetőséggel.

A mobilnet hálózati lefedettségtől függően 4G/LTE, illetve HSPA+ sebességet biztosít, Wi-Fi fronton az a/b/g/n szabvány támogatott. Emellé Bluetooth 4.0-át, GPS-vevőt és USB On The Go támogatást is kapunk. Az NFC viszont a távolmaradók listáján található.

László Ferenc

A microSIM-kártyákat fogadó YotaPhone az e-ink kijelző révén elméletileg kellemesen hosszú üzemidővel kecsegtetne, azonban mivel egyrészt nehezen ússzuk meg az előlapi LCD használatát, másrészt pedig az integrált akkumulátor csupán 1800 mAh kapacitású, a gyakorlat azt mutatja, hogy az átlagnál többször kell töltőre pattintani a telefont.

A 13 megapixeles felbontású és természetesen autofókuszos főkamera kellemes meglepetést okozott a képminőség terén, van benne HDR üzemmód, fejlett panoráma funkció és time-lapse opciós Full HD videofelvevő is.

László Ferenc

Verdikt

A YotaPhone egy kellemesen üde színfolt a mostanság egyre szürkébb és egyre zsúfoltabb okostelefon-piacon: az orosz fejlesztés végre mer egy kicsit más lenni és nem fél attól, hogy bizonyos tekintetben kiemelkedjen a tömegből. A duplakijelzős alapötlet egyértelműen zseniálisnak mondható, azért viszont kár, hogy a kezelhetőség és az üzemidő terén nem éppen optimális a készülék, illetve a 130 ezer forintos kiskereskedelmi ár sem mondható éppen barátságosnak. Jó hír azonban, hogy érkezőben a minden tekintetben alaposan továbbfejlesztett YotaPhone 2, ami remélhetőleg már inkább képes lesz megfelelni a piaci elvárásoknak.

A YotePhone tesztkészüléket az eMAG bocsátotta rendelkezésünkre – köszönet érte. A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.