Tech hvg.hu 2014. április. 01. 18:00

Androidos? Akkor önről is kiderülhet, mit tett tavaly nyáron

Valószínűleg nehezen tudnánk válaszolni arra, hogy mit tettünk tavaly vagy tavalyelőtt pont ezen a napon. Egy alkalmazás azonban ezt is tudja helyettünk.

Miután életünk szinte minden apró mozzanatát megosztjuk a közösségi oldalakon, ezeket követve visszautazhatunk az időben, és kideríthetjük, mikor, mit csináltunk, hol voltunk, milyen képeket készítettünk. Azonban nem is olyan egyszerű több ilyen site-on megtenni ezt az időutazást, szerencsére a Timehop nevű alkalmazás a segítségünkre siet.

Az app 2011 végén jelent meg az App Store-ban, és sokáig csak iOS-es okostelefonokon lehetett használni, azonban végre a Google Playbe is bekerült, így most már az androidos készülékek tulajdonosai is letölthetik, természetesen ingyen.

Ahogy az iOS-es változat, az androidos is Facebook-azonosítót kér a használathoz, majd ha ezt megkapta, mi kiválaszthatjuk, milyen szolgáltatásoknál (Facebook, Instagram, Twitter, Foursquare) mutassa meg, mit is posztoltunk tavaly, tavalyelőtt, sőt három, illetve négy évvel ezelőtt pont az adott napon. Mi több, ha netán iPhone-unk is van, még az azzal készült fotókat is megmutatja. Akár értesítést is kaphatunk arról, hogy naponta nézzük meg, mi is történt velünk a múltban.

Egyébként a múlt hónapban a fejlesztő eltávolította az alkalmazásból a Timehop Messagest, azaz az appon belüli üzenetküldési lehetőséget, annak gyér használatára hivatkozva, viszont azt ígérik, hogy egy sor új közösségi funkciót integrálnak majd, amelyekkel segítik a megosztást.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.