Tech hvg.hu 2014. március. 10. 14:01

Szerdán ön is kipróbálhatja a Google Glasst

A viselhető technológia adja a központi témát a Telenor Okostelefon Akadémiájának idei első rendezvényén, ahol a Google-szemüveget is fel lehet majd próbálni.

Számos iparági elemzés jósolja azt, hogy 2014 a viselhető okoseszközök éve lesz, mint az okosszemüvegek, okosórák, vagy különböző, a testedzéshez, vagy egészségügyi vizsgálathoz használt hordható tárgyak. Az előrejelzések szerint idén akár 10 millió darab is fogyhat ezekből szerte a világon.

A téma iránt érdeklődők március 12-én a Millenáris D csarnokában elsőként előadásokat hallgathatnak a jelenleg elérhető eszközökről, az iparági trendekről, illetve arról, milyennek is látják ma a science-fictiont írók a hordható technológia jövőjét.

Google

A Telenor Okostelefon Akadémiára ellátogatók nem csak megnézhetik, hanem fel is próbálhatják a hírekben legtöbbször szereplő ilyen eszközt, a Google Glasst. Emellett az Alcatel, a Huawei, az LG, a Samsung, a Sony és a ZTE mutatják be a februári Mobile World Congressen leleplezett újdonságaikat. A listából kitalálható, hogy az eseményen többek között a Samsung Galaxy S5 is ott lesz.

A rendezvény ingyenesen látogatható, de regisztrációhoz kötött.
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.