Tech hvg.hu 2014. február. 20. 11:01

Mindenkinél megújul a Google Maps

Néhány héten belül mindenki új formájában használhatja a Google térképszolgáltatását, ami szebb és praktikusabb is lesz az eddigieknél. Aki nem szeretne várni, az már most átkapcsolhat az új felületre.

Még tavaly májusban jelentette be a Google a Maps megújítását, azóta pedig mindenki egyéni döntésén múlt, hogy aktiválja-e az új térképeket. A legszembetűnőbb változás az, hogy eltűnik az eddig a bal oldalon helyet kapott oldalsáv, így növekszik a képernyőn elférő hasznos felület, a térkép nagyobb részét láthatjuk majd. Megváltoznak a térképeken látható színek, ikonok és betűtípusok is.

Sokat javul a helyfüggő keresés, a Google egy-egy térképes kereséskor előtérbe helyezi majd az ismerőseink által már meglátogatott, illetve ajánlott kávézókat, hoteleket és egyéb helyeket, és egyéb módon is javul a helyajánlási rendszere. Fejlesztettek az útvonaltervezőn, illetve a mobilos appok után az asztali felületen is beépítették a térképszolgáltatásba a tavaly nyáron felvásárolt Waze-re beküldött valós idejű közösségi adatokat.

A Google a következő hetekben fokozatosan kapcsolja át mindenkinél az új felületet. Aki nem szeretne várni, az pár kattintással már most átkapcsolhatja magának.
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.