Tech hvg.hu 2013. október. 12. 13:00

Bár drága ez a program, mégis öt és fél millióan letöltötték már

Dörzsölheti a kezét a Microsoft, fejlesztői eszköze igazán sikeres.

Tavaly augusztus közepétől vált elérhetővé egy szűkebb fejlesztői kör számára a Microsoft Visual Studio 2012, majd egy hónappal később már bárki megvehette.

Miközben a tech-világ a hamarosan megjelenő 2013-as változatra vár, a Microsoft megosztott néhány adatot a VS 2012 letöltésével kapcsolatban. Ebből kiderül, hogy a Visual Basic 2012 volt az eddigi legsikeresebb verzió: 5,5 millióan töltötték le az elmúlt egy év alatt.

Mióta megjelent, három frissítést is megélt, és még az év vége előtt várható egy negyedik is.

Az élet azonban nem áll meg a VS 2012-nél, és az MSDN és Technet felhasználók néhány nap múlva (egészen pontosan október 17-től) már letölthetik a Visual Studio 2013 RTM (Release To Manufacturing, azaz sokszorosításra kész) változatát.

A Visual Studio 2013 hivatalos megjelenése állítólag november 13-án lesz, és ugyanannyiba fog kerülni, mint a 2012-es változat. A Visual Studio Professional 2012-es tulajdonosai 2014. Január 31-ig 99 dollárért upgrade-elhetnek a VSP 2013-ra, utána már 299 dollárt kell ugyanezért fizetniük.

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.