Tech MTI / hvg.hu 2013. augusztus. 28. 19:40

Olcsóbb lesz a Nintendo Wii U

Szeptember 20-i kezdettel 349,99 dollárról 299,99 dollárra csökkenti a japán Nintendo saját Wii U játékkonzoljának árát. A japán vállalat ezzel a lépéssel akar felkészülni az őszi szezonra, amikor két nagy riválisa, a Sony és a Microsoft új konzolokat dob piacra.

A Nintendónak csak 3,61 millió Wii U konzolt sikerült értékesítenie annak tavaly novemberi amerikai megjelenése és az idén június között. A japán vállalat azt reméli, hogy az árcsökkentéssel növelheti az eladásait, és teljesítheti azt a célkitűzését, hogy a 2014 márciusában befejeződő pénzügyi évben összesen 9 millió konzolt adjon el.

A Wii U összességében nagyon gyengén teljesít, főleg elődjéhez, a slágertermék Wii-hez képest.

Elemzők szerint azonban bármennyire is jól teljesít ezután a Nintendo Wii U konzolja, a következő hónapok mindenképpen a Sonyról és a Microsoftról fognak szólni. A Sony Európában november 29-én dobja piacra a 399 eurós PlayStation 4-et, és erre az időszakra várják a Microsofttól is az Xbox One-t (499 eurós áron).

hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.