Csak úgy repkednek a milliók és a milliárdok egy új, a redmondi óriás által készített oldalon.
Windows 8, Bing, Xbox Live, Outlook.com, sőt – most már – Skype. Sok mindent tudunk a Microsoftról, pontosabban a termékeiről. Az egykor csupán a szoftvervilágot uraló óriás mára a legkülönfélébb területekre tört be, hardvereket gyárt, cégeket vásárol fel.
Most egy érdekes oldalon, és reá jellemző dizájnnal mutatja be önmagát, méghozzá a számok nyelvén. A Microsoft by the Numbers a Windows 8 Start képernyőjére emlékeztet (hiába no, egy kis reklám sosem árt) – az élő csempék itt is eltérő színűek és szélességűek, és persze folyamatosan változnak, hiszen „élők”.
A számok egy része nem okoz különösebb meglepetést, már csak azért sem, mert van közöttük olyan (például az eladott Windows 8 licencek), amelyik legalább három hónapos, azonban van pár kifejezetten érdekes is. Például az, hogy az éhes Microsoft-alkalmazottak 554 ezer pizza szeletet fogyasztanak el évente, vagy hogy ennyi idő alatt egymillió doboz Coke Zero fogy el a Microsoft-campuson.
Ha pedig valakit zavarna ez a szín kavalkád, akkor a Downloadabée Version feliratra