Tech hvg.hu 2013. május. 07. 09:55

A fejlesztők is meglepődtek: már tízmillióan letöltötték ezt az alkalmazást

Az Android népszerűségét mutatja, hogy óriási az érdeklődés egy olyan alkalmazás iránt, amellyel asztali gépünkön is kipróbálhatjuk a mobilrendszert.

Ahogyan arról már mi is hírt adtunk, januártól az addig csupán Windowsra elérhető BlueStacks OSX rendszeren is futtatható lett. Az alkalmazás segítségével asztali környezetben próbálhatjuk ki, milyen is az Android, milyenek az androidos appok.

A BlueStacks bétája valamivel több mint egy éve jelent meg, és a letöltések száma e viszonylag rövid idő alatt meghaladta a tízmilliót. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy tízmillió aktív BlueStacks-használó is lenne, de igazat kell adnunk a fejlesztőcég marketingvezetőjének, aki – az említett tényből kiindulva – megdöbbentően nagy felhasználói számot emleget.

Az ügyvezető igazgató azt is elmondta, hogy a béta megjelentetésekor fogadásokat kötöttek a letöltési számról, azonban tízmillióra senki sem mert gondolni.

Jelenleg néhány PC-gyártóval egyezkedik a cég, hogy az alkalmazás előre telepítetten kerüljön fel az asztali gépekre, mindemellett készül a BlueStacks frissített, a Jelly Beant támogató verziója.

Az ingyenes BlueStacks innen vagy akár innen is letölthető.

hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.