Tech hvg.hu 2013. január. 30. 10:10

Egy like-ért cserébe most ingyen letölthető egy nagy tudású program

Csak néhány napig él az ajánlat, úgyhogy érdemes igyekezni: egy like-ért cserébe most ingyen letölthető egy amúgy 59 dolláros, pdf fájlok kezelésére használható program.

Tegnap mutattunk egy ügyes programot, amellyel szinte mindenféle állományból létrehozhatunk pdf fájlt, most viszont egy, a pdf fájlok kezelésében jeleskedő programot mutatunk be, amely néhány napig ingyen elérhető, azaz nem egészen ingyen, hiszen egy Like megnyomása az ára.

A Debeneu PDF Tools Pro (másik nevén: Quick PDF Tools Pro) innen tölthető le becsomagolt (zip) formátumban, majd a kicsomagolása után az exe fájlra kattintva kell telepíteni.

Ha az installálása után a Windows Intézőben kiválasztunk egy pdf fájlt, majd a jobb egérgombbal rákattintunk, akkor máris láthatjuk, hogy a szokásos helyi menübe a PDF Tools Pro is befészkelte magát. Ha ráállunk az egérrel, feltűnnek a program lehetőségei, amelyekből bizony szép számmal akad.

Mindenekelőtt előnézetet kérhetünk a szóban forgó pdf állományról, de akár elforgathatjuk 90 fokkal, átalakíthatjuk tisztán képállománnyá, egy kattintással kiszedhetjük belőle a képeket vagy a szöveget. Ami különösen kedvező: tetszés szerint vonhatunk ki belőle oldalakat, ez akkor lehet hasznos, ha egy hosszabb pdf-ből csak egyetlen oldalt küldenénk át valakinek. Szerkeszthetjük is az állományt, megjegyzéseket fűzhetünk hozzá, sőt akár jelszóval is titkosíthatjuk.

Ezek a funkciók általában a fizetős pdf-kezelő programok sajátjai, és persze a Debeneu PDF Tools Prót sem adják ingyen – csak most, néhány napig, így mindenképpen érdemes letölteni a gépünkre.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.