Egyszerűen zsebre vágható, és tulajdonképpen bármilyen (HDMI portos) televízióval használható egy olcsó játékkonzol, amely egy kickstarter projekt keretében készül.
Közel másfélmilliárd televíziót néznek világszerte, azonban alig egy százalékukat használják játékra (is). Ennek oka mindenekelőtt az lehet, hogy a hagyományos, televízióhoz csatlakoztatott játékkonzolok meglehetősen drágák.
Ezen a helyzeten kívánt változtatni a PlayJam nevű cég, s körülbelül egy évvel ezelőtt indította útjára kickstarter projektjét: egy olcsó, 79 dolláros játéksticket készített, amellyel játékgép válhat a televízióból.
A GameStick nevű együttes két részből áll, egy pendrive-ra emlékeztető stickből és egy bluetoothos kezelőegységből. Ez utóbbiban alakították ki a sticj helyét, s minthogy itt meglehetősen kis méretekről van szó, egyszerűen zsebre vághatjuk játékkonzolunkat.
A GameStick használata roppant egyszerű: a sticket csatlakoztatni kell a televízió HDMI portjához, be kell kapcsolni a vezérlőt, és – androidos (Jelly Bean) egységről lévén szó – már tölthetők is le, majd játszhatók a játékok. 8 GB-nyi tárhely áll rendelkezésre, így lesz bőven hely a játékoknak.
Androidos játékokból van bőven, azonban a fejlesztők úgy ítélik meg, hogy nagyjából 200 olyan játék van jelenleg, amelyet érdemes lesz ezzel az összeállítással használni, azonban már most is tucatnyi jó nevű játékfejlesztővel dolgoznak együtt a jövőbeli kínálat érdekében.
A GameStick – ha minden a tervek szerint halad – áprilisban kerülhet a boltokba.