2012. november. 10. 21:20 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 10. 21:04 Tech

Hackertámadás érte az Európai Bizottságot Bakuban

Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke egy szombati blogbejegyzésében arról ír, hogy munkatársai hackertámadás áldozatai voltak, miközben részt vettek Azerbajdzsánban a biztonságos internetről szervezett konferencián.

Ryan Heath, a digitális politikáért felelős Kroes szóvivője elmondta, hogy a támadás a bakui szállodájukban történt. Kollégájával együtt figyelmeztetést kaptak az Apple amerikai számítógépgyártól, hogy gépükre illetéktelen személy csatlakozott. Heath szerint ez kémkedési kísérlet lehetett.

"Azt feltételezem, hogy egyfajta megfigyelés volt. Törvényszéki elemzésre adjuk át a computereket, hogy kiderüljön, letöltöttek-e róluk bármit is" - mondta a szóvivő, aki nem akart találgatásokba bocsátkozni, kit sejt az ügy mögött.

Kroes bírálta vendéglátóit a konferencián elmondott beszédében, támadva az azeri kormányt, amiért állítólag az interneten keresztül kémkednek aktivisták után, és "megsértik az újságírók és forrásaik magánéletét". Kroes blogjában hivatkozott a hackertámadásra, mint a jogsértések egyikére, amely ráirányítja a figyelmet az azeri politikai élet "nyers" valóságára. 

Kroes megemlíti azt is, hogy az azeri hatóságok visszakoztak egy megállapodástól, amely lehetővé tette volna, hogy fölkeressen politikai foglyokat; írt arról is, hogy az internetről szervezett konferencián egyes aktivisták zaklatásoknak voltak kitéve.