Egyre több rendőrség, köztük az amerikai alkalmaz algoritmusokon alapuló előrejelző elemzőszoftvereket a bűnmegelőzéshez. Mindez tudományos fantasztikumnak hat, és olyan filmekre emlékeztet, mint Steven Spielberg Különvélemény című alkotása, a Tennessee szövetségi állambeli Memphis és Los Angeles rendőrei azonban lengyel és brit kollégáikhoz hasonlóan komolyan veszik a bűncselekmények előrejelzését.
Az elv igen egyszerű: a bevásárlóközpontok és az internetes honlapok az ügyfelek vásárlási hajlandóságának feltérképezésére használnak számítógépes programokat. Ezekhez hasonló szoftverek segítségével modellezni lehet a bűnözők magatartását, és a rendőrség elvileg képes meghatározni, hol történik a következő bűncselekmény, így esetleg meg is tudja azt akadályozni.
"Több olyan tényező figyelembe vételével, mint az évszakok, illetve a fizetésnap, amikor az embereknél több pénz van, viselkedési modellt lehet kidolgozni"- magyarázta Mark Cleverly, a több ország rendőrségével együttműködő IMB számítástechnikai óriás megelőző elemzés részlegének vezetője.
"A bűncselekmény elkövetésének óráját és pontos helyét előre nem lehet megmondani, azt viszont igen, hogy mikor lehet számítani például autólopás-sorozatra" - tette hozzá.
Memphisben a hatóságok szerint a bűnözés 30 százalékkal, az erőszakos bűncselekmények pedig 15 százalékkal estek vissza, amióta az IBM megelőző elemzőprogramjait használják.
Az angol rövidítéssel CRUSH (a bűnözés csökkentése a történelmi statisztikák felhasználásával) nevű program alkalmazásával a rendőrség be tud határolni egyes "forró pontokat“, ahová nagyobb hatékonysággal vezényelhetnek ki rendőröket.
A szoftver segítségével sikerül felszámolni egy rablóbandát – mondta John Williams, a memphisi rendőrség bűnügyi elemző részlegének vezetője. A város spanyol negyedében elkövetett 84 rablás adatainak elemzésével meghatározták azt az övezetet és időpontot, ahol és amikor a legvalószínűbbek a lopások, így tudták tetten érni a bandát.
Bár többen dicsérik a preventív elemzőszoftvereket, egyes jogtudósok aggályosnak találják használatukat arra hivatkozva, hogy a módszert kísérő "túlzó" kutakodás korlátozza az állampolgárok alkotmányos jogait.