Évmilliárdokkal ezelőtt víz folyt a Marson
Fényes gipszszerű anyagot észlelt az amerikai űrügynökség, a NASA Opportunity marsjárója: a lelet a víz egykori jelenlétére utal a vörös bolygón. A felfedezést az Amerikai Geofizikai Szövetség közgyűlésén jelentették be.
A NASA Mars Exploration Rover programja keretében 2003-ban két űrszondát küldött a vörös bolygóra. Ezek a szondák nagyteljesítményű, napenergiával működtetett hatkerekű roverek, amelyek a Spirit és az Opportunity nevet kapták. 2004 januárjában landoltak a Mars ellenkező oldalain, egymástól 10 500 kilométeres távolságra. Az eredetileg néhány hónaposra tervezett küldetést a NASA többször meghosszabbította. A Spirit missziója idén májusban fejeződött be, amikor az amerikai űrkutatási hivatal végleg lemondott arról, hogy kapcsolatba próbáljon lépni a homok fogságába esett roverrel.
Az Opportunity idén augusztusban érkezett a vörös bolygó óriáskráteréhez, a 22,5 kilométer átmérőjű Endeavour nyugati pereméhez; ez a negyedik kráter, amelyet vizsgál. Az Endeavourt azért iktatták a programba, mert sokkal korábbi, mint az eddig vizsgált képződmények, és lényegesen különbözik a többi krátertől. Az űrszondák által készített felvételek agyagásványokat mutattak ki, amelyek a feltételezések szerint a korai Mars meleg és nedves környezetében alakultak ki.
Az Opportunity egy keskeny "gipszérre" bukkant, amely 1-2 centiméter széles és 40-50 centiméter hosszúságú. A marsjáró a lerakódást mikroszkopikus kamerájával (Microscopic Imager) vizsgálta, amely részletesen elemzi a kőzeteket és a felszínt. Ugyancsak vizsgálta alfa proton röntgen-spektrométerével (Alpha-Particle-X-Ray Spectrometer), amely a kőzetek alkotóelemeit határozza meg, és különböző szűrők segítéségével felvételeket is készített az árbocra szerelt kamerával (MastCam).
Mint Steve Squyres, a program irányítója rámutatott: minden jel szerint az "ér" tiszta kalciumszulfát, bár további vizsgálatok szükségesek a lerakódás összetételének pontos megismeréséhez. "A kalciumszulfátot kőzeten átfolyó víz mossa ki, ez az ér viszont a sziklába "ékelődött", vagyis itt képződött" - emelte ki.
Az Opportunity talált egy olyan kőzetet, amelyben igen magas a cink koncentrációja. Az ilyen lerakódások általában hidrotermális aktivitás eredményeként képződnek. "Az Opportunity összes eddigi felfedezése arra utal, hogy évmilliárdokkal ezelőtt a Marson a mainál nedvesebb, melegebb környezet volt" - összegezte Squyres.