2011. október. 18. 17:58 MTI Utolsó frissítés: 2011. október. 18. 17:51 Tech

Felavatták az első kereskedelmi űrrepülőtér terminálját

Richard Branson brit milliárdos felavatta a világ első, kereskedelmi célokra készült űrrepülőterének terminálját.

A Spaceport America elnevezésű létesítmény területén a Virgin Galactic vállalkozás tulajdonosa hétfőn avatta fel az elkészült hangárt. Branson tervei szerint a jövőben pénzért bárki űrutazásra indulhat.

Az ünnepségre meghívott vendégek között volt az a 150 ember, akik már lefoglaltak egy-egy űrutazást. A vendégek tesztrepülésre indulhattak a WhiteKnightTwo elnevezésű űrhajó fedélzetén. Köztük volt Buzz Aldrin korábbi amerikai asztronauta, aki második emberként lépett a Holdra.

A Virgin Galactic eddig összesen 430 darab kétszázezer dolláros jegyet adott el. Branson szeptemberben bejelentette, hogy egy éven belül megkezdődhet az első kereskedelmi űrutazás. Az anyahajó már elkészült, a rakétatesztek pedig nagyon jól haladnak - mondta el a vállalkozó.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.