Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Manapság nem győzzük újratanulni a Moszkva tér régi-új nevét, és az Orbán-kormány programjai közül is a Széll Kálmán-terv a legfontosabb. Az egykori miniszterelnök azonban nem volt mindig ilyen népszerű. Ady Endre publicistaként például kifejezetten utálta a Széll-korszakot. Ady ekkoriban ugyanis – a Nagyváradi Naplóban megjelent cikkei alapján – egyre jobban közeledett a szociáldemokrata és polgári radikális állásponthoz.
„Széll Kálmán a magyar Krupp. Hasonlították már Nagy Sándorhoz, Bismarckhoz, Napoleonhoz, Buddhához, Mózeshez és minden mennybenvalóhoz. Pedig ő Krupp. Csak Krupp. És fátuma immár beteljesedőben. A caprii gyönyörűségek nem tartanak már soká. Krupp, a magyar Krupp bukik. Kruppnak buknia kell” – ezt Ady Endre írta a Nagyváradi Naplóban, 1902. november 30-án, és nem is akárhol: a címoldal vezető cikkében, pár nappal a német ágyúkirály – máig rejtélyes – halála után. (Krupp temetésén maga II. Vilmos császár szónokolt, a szociáldemokratákat vádolva a nagyiparos haláláért.)
De miért is hasonlította a Caprin élvezkedő – sok korabeli újság szerint pederasztiába hajló orgiákat rendező – Krupphoz az akkori magyar miniszterelnököt a fiatal vidéki újságíró, aki ekkor már a Nagyváradi Napló szerkesztője volt? Semmiképpen sem azért, mert Széll Kálmán valóban pederaszta vagy éppen homoszexuális lett volna. Ady politikai értelemben írt a magyar kormányelit és az úri Magyarország szerinte tűrhetetlen viselkedéséről.
„Élvezni a hírt, a tömjént és egyéb gyönyörséget”
Utalva arra, hogy Széll Kálmán egy pénzintézet, a Leszámítoló Bank éléről váltott a magyar miniszterelnöki posztra, Ady megjegyzi: „Úgy járt a magyar Krupp, mint a német. Veretékezve dolgozott magának először. Szedte, rakta össze a kis pénzeket, gyűjtött, mint egy szorgalmas méh. Meg is növekedett pénzben, komolyságban, dekorumban [méltóságban, tisztességben - a szerk.] és kopaszságban. És akkor egyszerre csak nagy kedve támadt a tomboláshoz. Kiélni magát mint a német mondja. Élvezni a hírt, a tömjént és egyéb gyönyörséget. És a magyar Krupp pénzes zacskóival magát is kiemelte a bankból. Megnövekedve pénzben, komolyságban, dekorumban és kopaszságban bevitorlázott a magyar caprii kikötőbe, a politikába.”
Friedrich Alfred Krupp, a német acélipari csoport feje, korábbi Reichstag-képviselő, az ágyúgyár alapítójának unokája 1902 novemberében gyanús körülmények között hunyt el. Bár az 52 éves férfi halálának okát szélütésben jelölték meg, sokak szerint az öngyilkosság sem volt kizárható, miután kipattant a botrány a Capri szigetén 1901 és 1902 fordulóján rendezett mulatságokról. Számos sajtóhír – köztük a német szociáldemokraták lapja, a Vorwärts is – foglalkozott a feltörekvő német hadiipar jelképének tekintett Krupp állítólagos homoszexualitásával, fiatal fiúk bevonásával zajló feltételezett orgiáiról. Ezért vádolta maga a német császár a szocdemeket Krupp halála miatt.
Hogy a sajtó állításai igazak voltak-e vagy sem, illetve egyes olasz lapok zsarolóakciójáról volt-e szó, azt a hvg.hu aligha hivatott ma már eldönteni, a lényeg az, a polgári radikális Ady nem rokonszenvezett sem a német militarizmussal, sem az osztrák-magyar gazdasági kiegyezésen dolgozó magyar miniszterelnökkel, Széll Kálmánnal. (Széll Kálmán 1902-ben kötötte meg a gazdasági viták rendezéséről szóló paktumot az osztrák kormányt vezető Körberrel, de 1903-ban belebukott az újoncállítási vitába.) Ady nagyon zabos volt, és az egész magyar politikai elitet a szintén állítólag Capri szigetén kisfiúkkal és kislányokkal „játszadozó” Tiberius római császárhoz és Krupphoz hasonlította. Szerzőnk egész pederaszta orgiát vizionál.
„Izgató, édes, nehéz illat bódít”
Így írt tehát Ady: „nagy a boldogság a magyar Capri-szigeten. Szapáry-Tiberius [itt Szapáry Gyula miniszterelnökre (1890-1892) utal, aki az üzeleti világba vonult vissza - a szerk.] kismiska volt Széll-Krupphoz képest. Még a felhők is rózsaszínűek. Izgató, édes, nehéz illat bódít. Virágok nyílnak minden tájon. Agrárius méhecskék mámorosan szedegetnek mézet a rózsakertben, újra vígan élnek az előkelő herék. A szeretkezés szent vágya tombol mindenkiben. Ilyet még Tiberius sem pipált. Vészi József és Buday Barna, Sándor Pál és Károlyi Sándor, Apponyi és Fejérváry… szeretkeznek. Mikor már ez sem nyújt gyönyört, jön a java. Bartha Miklós és Széll Kálmán, Ivánka Oszkár és Rakovszky István. Ők is szeretkeznek. Szeret mindenki mindenkit. Kossuth Ferencet egy kis beszéddel arczon puszilja Krupp, s Kossuth Ferencz már meg sem áll a lábnyalásig.”
A korabeli magyar politikai elit minden tagját nem soroljuk fel, de látszik, hogy Ady nem volt nagy véleménnyel Kossuth Lajos fiáról, az ellenzéki Kossuth Ferencről sem. Szintén gúnyolódott az 1920-ban Trianonban hiába szónokló Apponyi Alberten. Apponyit 1907-ben a "bő szóköpés" mesterének nevezi majd. A későbbi miniszterelnököt, Fejérváry Gézát sem hagyta ki a felsorolásból. Arról a Rakovszky Istvánról nem is beszélve, aki néppárti politikusként kötött megegyezést Széll Kálmánnal, s aki később 1921-ben IV. Károly király hazatérési kísérletekor miniszterelnöki kinevezést kapott, de persze hiába, mert Horthyék elzavarták a Habsburg-uralkodót.
„Visszatérés a normál életre”
Ady egyébként ebben az időben került egyre közelebb a szociáldemokratákhoz is, akiket – mint láttuk – II. Vilmos császár is megvádolt. „Az ördög vigye el azokat a nyomorult szocziálistákat! … Azaz dehogy is szocziálistákat! Azoknak még nem szabad betenniök a lábukat a magyar Capri-szigetre. Azokról még mindig szó van a rendőri jelentésekben a vagyon elleni merényletek s a prostituczió között, ha jól tudjuk. A magyar Kruppnak vesztét nem a szocziálisták okozták” – védte Ady a szocdemeket. Ezután kiadja az új jelszót: „Visszatérés a normál életre: ez az új jelige. Visszatérni a napvilágra a perverz, csókos éjszakából… Otthagyni Krupp urat a maga fertőjében, a nehéz illatban, a méhecskék és herék, a mandolinosok és flótások között…” A kor politikai kulcskérdése akkoriban a választójog problémája volt. A valamirevaló pártok közül egyedül csak a szociáldemokraták támogatták teljes mellszélességgel az általános választójogot, a többi párt pedig egyáltalán nem vagy csak taktikai okokból időlegesen.
A merész és sokszor gusztustalan hasonlatok után végül aztán Ady visszavált, úgymond, az egyenes beszédre: „Váltsuk e beszédet egyenessel föl! Jöjjön Széll Kálmán helyébe akárki, csak láthassunk már újra tisztán. Ha nem jöhet újra Bánffy Dezső, ám jöjjön Darányi, Károlyi Sándor vagy Zichy János. Avagy jöjjön udvari minisztérium, aulikus kormányzat vagy szoldateszka. Jöhet bármi. Csak láthassuk, hogy ki kicsoda. Láthassuk, hogy ki mellé és ki ellen állhatunk ki…”
Ady ekkoriban a magyarosító politikájáról ismert Bánffy Dezsőt is jobbnak tartotta volna Széll Kálmánnál. Ady ugyanis a magyarosítást sajátos módon az ország modernizációjával kötötte össze. „Magyarság! Gazdagabb, népszerűbb hit és programm nincs ennél! … Radikálizmus! Kis népet, a mi helyzetünkben levőt, más még nem meg a fenyegető haláltól soha! Egyesüljünk a magyarság hitében és programmjában mind, kik e földön élni és haladni akarunk!” – írta 1903 januárjában Ady.
„Szép programm, becsületes programm”
Adynak végül abban igaza lett, hogy „jöjjön akárki”, mert valóban megjött „az aulikus kormányzat vagy szoldateszka”: a magyar politikai elit képtelen volt a demokratikus átalakulásra. Nem adták meg az általános választójogot az országnak, így a szociáldemokratákat távol tudták tartani a hatalomtól. Hamarosan megbukott azonban a magyar nemzeti liberalizmusnak nevezett irányzat legfőbb képviselője, a Szabadelvű Párt a parlamentben. Ám a kiegyezés alapjait támadó ellenzéket, a még nemzetibb érzelmű oppozíciót Ferenc József nem engedte hatalomra jutni. Inkább legmegbízhatóbb hívét, Fejérváry Géza bárót, katonatisztet nevezte ki előbb az úgynevezett darabont-kormány élére, megsértve a parlamentarizmus elveit, majd végül a magyar politikai elit szereplői néhány – időnként elvtelen – kompromisszummal egymással is kiegyeztek, és az általános választójog megadása nélkül kormányoztak tovább.
Mit is akart valójában Ady Endre, mi tetszett volna neki igazán? 1902-es, 1903-as írásaiból egységes ideológia ugyan nem olvasható ki, de rokonszenvezett a radikális, demokrata törekvésekkel, így bizonyos mértékig a szociáldemokraták téziseivel is, amit 1903. február 14-én így fejezett ki: „A legjobbkor adták ki új programmjukat a magyar szocziáldemokraták. A programmot velejében leközölte a Nagyváradi Napló. Olvashatták s legyenek őszinték. Szép programm, becsületes programm. Be lehet ezt vallani. Azért nem okvetlenül szocziáldemokrata valaki. Ebben az új programmban több higgadtság, okos politika s előrelátás van, mint az egész magyar parlamentben.”
„A vonóhíd készen van”
Majd Ady polgári radikálisként a szocdemekhez való közeledést javasolta: „A magyar szocziáldemokraták bámulatos politikai érettséggel és a nyugati példák ismerésével egészen közelvitték e jövő nagy kérdést a megoldáshoz. Ők közeledtek azokhoz, kik liberálizmus nélkül el nem tudnak képzelni állami és társadalmi életet. A szocziálisták új programmja leereszthető híd a szocziálizmus mentsvárából. A vonóhíd készen van. Ha a reakczió még jobban megvadul, erre a hídra ráléphet bátran minden becsületes, gondolkozó, liberális ember.”
A szocdemek programját egyébként a Nagyváradi Napló az előző napon, február 13-án közölte. Az MSZDP első számú követelése eszerint az „általános titkos választói jog” volt, aztán a „főrendiház eltörlése”, vagyis az egykamarás parlament, a „nemzetiségek egyenjogosítása” és az „állandó hadsereg eltörlése” következett. Többek között a „nők egyenjogosítása a férfiakkal” és az „ingyenes igazságszolgáltatás”, valamint a „halálbüntetés eltörlése” és a „nyolcórás napi munkaidő” is szerepelt a programban, amivel Ady is egyetértett.
„Eltöröm a pennámat”
A szocdemekhez való hozzáállását mutatja, hogy tiltakozott Ady akkor is, amikor a Népszava egyik lapszámát a budapesti rendőrség elkobozta. Ez olvasható 1902. október 24-ei cikkében a szocdem lapról: „A legutolsó számában egy czikk jelent meg a cselédpénztár ellen. A vehemens bírálat írója nem durva hangon, de annál élesebb tenorban szólt a cselédpénztárak szervezetének káros voltáról s szocziológiai szempontból annak nem egy alapos hiányáról rántva le a leplet, kikel az intézmény ellen. A budapesti rendőrség ügyeletes tisztjei (…) izgatás miatt a Népszava fenti számaiból több ezer példányt lefoglaltak és elkobozták. A lappéldányokat a rendőrségen lepecsételték s átadták az ügyészségnek.”
A tényközlés után Ady nem tartotta magában a véleményét: „Eltöröm a pennámat s jelentkezem Ember Géza vizsgálóbíró és Nagy Géza kir. ügyész uraknál. Jelentkezem, mielőtt Gerő Ármin elővezettetne. Engem csukjanak le előre. Mert ha a cselédpénztár kritikája izgatás, én nem tudok egyetlen sort sem írni izgatás nélkül.” Majd hozzátette: „Ha minden kritika izgatás, akkor Magyarországon csak a vizsgálóbírák, ügyészek, rendőrök, süketnémák és hülyék exiztálhatnak, vagy még azok sem.”
Mementó 1920: Apponyi végzetes "trianoni" beszéde
Kiknek az arcát szeretik a pártok?
Kicsoda Széll Kálmán, aki Matolcsy és Orbán helyett elviszi a balhét?
