Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A Vertu egy egyszerű kérdésből született: miért ne szeretné valaki ugyanazt a minőséget a mobiltelefonjában is...
A Vertu egy egyszerű kérdésből született: miért ne szeretné valaki ugyanazt a minőséget a mobiltelefonjában is élvezni, mint ahogy a magas minőségű luxus órájában, töltőtollában, a luxusautójábanl, vagy bármely más luxus termékben, szolgáltatásban? A kérdés jogos: miért ne? Ezen túlmenően azonban már nehezen értettük meg, mit is takar pontosan a Vertu elérhetetlensége, szépsége és titokzatossága.
A Vertu budapesti üzlete egy apró helyiségbe beszorított csodás szépség, ahol szívesebben lennénk vásárlók, mint szorongó újságírók. Dési János vezényli az eseményt, talán ő sem érti, mit keres itt, mintha számára is idegen lenne a magyar valóságba belenyomott pompa. Szerencsére hamar átveszi a szót Mark Izatt, aki nagyon szimpatikus, imádja Budapestet és bízik a piac fejlődésében, de ezen túlmenően olyan semmitmondó PR szöveget kerekít, amitől senki sem lesz okosabb.
Amikor a magyarországi Vertu megnyitott, nem titkoltan olyan tervekkel érkeztek, hogy havi 10-20 telefont értékesítenek. Amikor erről kérdezték, Izatt ügyes manőverrel kitért, elmondta, hogy világszinten jól teljesítenek, de számokat nem akar közölni (ez akkor azt jelenti, hogy nem adtak el semmit?). Amikor felmerült, hogy az okostelefonok hódítása mellett mit tud felmutatni a Vertu, akkor is csak annyi volt a válasz, hogy nem akarnak birka módjára beállni a versenybe, a legtöbb ügyfélnek egyébként sincs szüksége mindarra, amit a modern telefonok nyújtanak, és amúgy ő is használ táblagépet. Szükség tehát van, csak akad mivel pótolni.
Ami viszont nagyon profi rendszer, az a Vertu szolgáltatás-csoportja, amely megvásárolt Vertu telefonhoz jár (első évben ingyenes, aztán alapszinten körülbelül 2 ezer euró egy évre, de létezik szolgáltatáscsomag dupla ennyiért is), egy afféle személyi titkár, a concierge, amely a luxus élethez nyújt asszisztenciát. A cégnek van saját szolgáltatás- és tartalomfejelsztő csapata, az egyéni igényekhez igazodnak, olyan segítséget és tartalmat kapunk, amire szükségünk van. Ha utazunk, átállítják az óránkat, szűrik a leveleket, bármikor kérhetünk telefonos segítséget, egyedi cikkeket küldenek a minket érdeklő témákban, menedzselik az életünket, asztalt foglalnak az étteremben, szobát a szállodában, helyet az Operában. Vagyis – legyünk őszinték – az egész arról szól, hogy elintéznek minden olyan dolgot, amit egyébként egy okostelefonnal mi is el tudunk intézni, de ha Bill Gates nem hajol le egy húsz dolláros bankjegyért, mert többet keres azalatt, amíg felvenné, akkor nehogy már mi nyissunk meg egy Google-t.
A cég 2002-ben mutatta be első készülékét a Párizsi Modern Művészet Múzeumában, és az Andrássy úton tartott sajtótájékoztatón kicsit olyan érzésünk volt, mintha még most is azokat mutogatnák. Mintha egy csomó Nokia és Blackberry telefonra szexi ruhát húztak volna, kaptak szilikont és csábító frizurát, minden ragyogott, de ettől még láttuk benne a néhány éves modellek ismert formáit, elemeit. Persze azt azért tudni kell, hogy a Vertu teljesen független cég (ennyi pénzért még szép), a legjobb esetben is csak együttműködik, saját tervezőcsapata van, akik összevegyítik a hagyományos luxus elemeket olyan anyagokkal, amelyet a repülőgépiparban használnak.
Nyilván ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Vertu telefonok tökéletes anyagminőséggel büszkélkedhetnek, ez látszik is rajtuk, akár egész nap csapkodhatjuk a földhöz őket, akkor sem lesz semmi bajuk. A technikai paraméterekről már kevesebbet lehet tudni, a Symbian rendszer (amitől a Nokia már konkrétan szabadulni akar a Windows 7 frigyének mámorában) kicsit kezd kínossá válni (állítólag már értékelik a helyzetet), a kamerák és a kijelzők igen magas kategóriában működnek, de pontos részleteket ezekről sem árultak el. A teljesítmény a látottak alapján teljesen rendben van, de a Vertu nem okostelefon, az email-ek olvasása (amit okostelefonos képességként emeltek ki) ma már nem luxus, azért ezt szögezzük le.
Vegyes érzéseink vannak tehát. Nyilván soha nem lesz ilyen telefonunk, a pálya széléről beszélünk, nem tudjuk, milyen egy milliárdos hétköznapja. A design és a telefonok anyagminősége csillagos ötöst érdemel, ezeket egy életen át lehet használni, státuszszimbólumnak is tökéletes, a szépsége azonnal megnyeri az embert. A kapcsolódó szolgáltatások is igen meggyőzőek, de mi olcsóbban is elvállalnánk, egyébként pedig a neten minden elintézhető két perc alatt ma már. (Azért persze értjük, mi a jó ebben, kicsit szeretnénk is.) Az egész felsőkategóriás álomvilág összességében vonzó, de a kétmilliós árcetli láttán (ami egy felturbózott középkategóriás Nokia-szerű készülék alatt kacsint ránk) azért gyorsan felébredünk. Mi lenne, ha nagyon gazdagok lennénk? Akkor is kellene egy okostelefon, akárhogy is nézzük.
