2010. október. 27. 10:13 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 27. 10:15 Tech

Az ujjak nélküli robotkéz jobban beválik

Nem kellenek feltétlenül ujjak ahhoz, hogy valamit meg lehessen fogni: amerikai kutatók olyan robotkart hoztak létre, amely az italfelszolgálástól a rajzolásig mindenre képes, pedig nem ujjakban végződik.

Az ujjak, bár az embernél jól beváltak, a robotok esetében nem a legmegfelelőbbek - magyarázta Eric Brown, a Chicagói Egyetem kutatója a Science magazin oldala szerint. Az ujjak csúszhatnak, túl erősen fogva eltörhetnek tárgyakat, ezen kívül húsz különálló egység irányítását kívánják egy számítógéptől. 

A Brown és kollégái által kifejlesztett robotkéz egy vékony gumizsák, amelyet kávészemekkel vagy apró üveggolyókkal töltenek meg. Amikor a kéz érintkezésbe lép egy tárggyal, egy vékony cső levegőt szív el a zsákból, mire az összezsugorodik, és megváltoztatja alakját. Mindössze egy százalékos térfogatcsökkenés elegendő a legtöbb vizsgált tárgy megfogásához. 

A leghatékonyabban kemény, száraz, geometriailag összetett tárgyakat tud megfogni a robotkéz, a lapos vagy összenyomható tárgyakkal azonban már meggyűlik a baja. Ezen kívül a saját méretének felénél nagyobb dolgokat sem képes megfogni, a legtöbb, amit a kísérletben képes volt megemelni, két különböző, egy gallonnyi (3,78 liter) vízzel megtöltött kancsó volt. Igazi értéke nem is az ereje, hanem sokoldalúsága. Évtizedek óta keresnek univerzális fogóeszközt a kutatók, és a babzsák bevetésének ötlete sem új - közölte a kutatásban részt vevő Corey O'Hern, a Yale Egyetem fizikusa. - Ez azonban az első alkalom, hogy az ötlet részletesen kipróbálásra került, és mérések készültek róla.

A technológia legnagyobb nyertesei Brown szerint az amputáltak lehetnének: egy formálható kéz nagymértékben javítaná életminőségüket. Működtetése pedig sokkal egyszerűbb lenne a jelenleg a piacon elérhető, sokkal bonyolultabb kézprotézisekénél.

Hirdetés