2010. május. 26. 12:44 techline.hu Utolsó frissítés: 2010. május. 26. 12:49 Tech

Csőd ellen: digitális nyomtatás

A harmadik Canon Insight nyomdaipari tanulmány a gazdasági visszaesés nyomdaiparra gyakorolt legfőbb hatásait vizsgálja.

A harmadik Canon Insight nyomdaipari tanulmány a gazdasági visszaesés nyomdaiparra gyakorolt legfőbb hatásait vizsgálja. A kutatást a Rochester Institute of Technology (RIT) nyugalmazott professzora, Frank Romano és a nyomtatott médiával foglalkozó végzős diákok készítették. A kutatás során összesen 840 nyomdát kérdeztek meg, melyek 65,5 százaléka nyugat-európai székhelyű. A korábbi, 2008-as tanulmány 464 résztvevőjéből 383-an jelenlegi felmérésekben is szerepeltek. A fennmaradó 81 válaszadó cége időközben összeolvadt más vállalatokkal vagy megszüntette nyomdai tevékenységét.
A felmérésben részt vevő nyomtatási szolgáltatók 2009 végére már érezhető javulásról számoltak be, emellett azonban számos új kihívással kell szembenézniük. A korábban az alkalmazottak számát csökkentő nyomtatási szolgáltatók ma már újabb munkavállalókat alkalmaznak, képzéseket is indítanak, és elsősorban a növekedési szektorokra összpontosítanak. A válaszadók a fotókönyvek (87,2 %), a kis sorozatú hirdetések (84,9 %), a megszemélyesített promóciók (74,7 %) és a kis sorozatú kiadványok (65,3 %) szektoraiban látják a legnagyobb lehetőségeket. A megkérdezettek 2010 legfontosabb befektetési területeiként elsősorban az automatizált munkafolyamat bevezetését vagy fejlesztését (56%), a befejező műveletek bővítését (49%) és a digitális nyomtatás kiterjesztését (48%) jelölték meg.
A felmérés szerint a gazdasági visszaesés a nyomtatott termékek elektronikus helyettesítésének és a nyomdai termelés földrajzi átrendeződésének kettős hatását, illetve a szervezetek marketing-költségvetésének jelentős megszorítását eredményezte. A legtöbb üzleti vállalkozás, így a nyomtatási szolgáltatók ügyfelei is kénytelenek voltak minden területen költségoptimalizálást végrehajtani. Ennek következtében csökkentették nyomtatási megrendeléseik számát, ami egyben a szolgáltatási árak csökkenését is jelentette. Számos ügyfél teljes mértékben megszűntette a nyomtatott anyagok megrendelését, és inkább az elektronikus kommunikációt részesítette előnyben.
A digitális nyomtatás is jelentős szerepet játszott a nyomtatási szolgáltatóknál a válság túlélésében, akik a felmérésben nyíltan kimondták, a digitális nyomtatás mentette meg őket a csődtől. A felmérés azt is megállapította, hogy nyomtatási piac kiemelkedően jól teljesítő szereplői már bevezették a digitális nyomtatást.  Az ilyen megoldásokat alkalmazó vállalatok több mint a fele számolt be a nyereség vagy a bevételek növekedéséről, míg a digitális technológiát nem alkalmazó cégek csupán 31,7 százaléka mondhatta el ugyanezt.  A válaszadók 86 százalékának a széles formátumú nyomtatókon készített bemutatóanyagok segítettek a válság túlélésében.
A felmérésből a digitális nyomdai termékek, szolgáltatások értékesítési és beszerzési módjának változásaira is fény derült.  A korábban kedvező árrésű ofszet nyomtatási munkák visszaesése arra ösztönözte az értékesítési szakembereket, hogy komolyabban foglalkozzanak a digitális nyomdai termékekkel és szolgáltatásokkal.

 

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.