Ha ebben az ütemben növekszik a szolgáltatás népszerűsége (és minden jel arra mutat, hogy így lesz), akkor bizony még...
Ha ebben az ütemben növekszik a szolgáltatás népszerűsége (és minden jel arra mutat, hogy így lesz), akkor bizony még nagyon sokat fogunk hallani erről a furcsa nevű kis szoftverről.
Ha esetleg valaki nem ismeri: a Shazam tulajdonképpen egy technológia, illetve katalógus, amelynek a segítségével bármilyen zeneszám előadóját megtudhatjuk mobiltelefonunkon keresztül, és persze rögtön kapjuk a további dalokat, ajánlatokat, albumokat, Youtube-videókat és minden egyebet az előadóval kapcsolatban.
Régen bizonyára sokat álmodoztunk arról, milyen jó is lenne egy szerkezet, ami „meghallgatná” a zeneszámokat, majd azonosítaná nekünk az előadót és a szám címét, megkímélve minket ezzel a fárasztó keresgetéstől. Christopher Barton is így gondolhatta, amikor anno 1999-ben kitalálta a szolgáltatás alapját. Azóta persze rengeteget változott, fejlődött a dolog, és persze megjelentek a mobil eszközök, ami óriási lökést adott a szolgáltatásnak.
A Shazam immár Blackberry, Windows, Android, és Nokia telefonokon is elérhető, és természetesen iPhone is, sőt megjelent az iPad-verzió is. Andrew Fisher CEO, tegnap büszkén jelentette be, hogy elérték a 75 millió felhasználót (tekintve, hogy a szoftver nem ingyenes, ez igazán szép üzleti eredmény lehet), valamint meghaladták a bűvös egymilliárdos számot – legalábbis a cég elmondása szerint már több mint egymilliárd zeneszámot azonosítottak be a felhasználók a rendszer segítségével. Terveik szerint az év végére elérik a százmillió felhasználós álomhatárt, valamint a szolgáltatást ki akarják terjeszteni a tábla PC-kre és egyéb mobil eszközökre is (ennek a jele a nemrégiben megjelent iPad-verzió).
A Shazam használata végtelenül egyszerű (valószínűleg ez a népszerűség oka). Csak tartsuk abba az irányba a mobilt, ahonnan a hőn áhított zeneszám szól, és pár másodperc múlva máris kapjuk a szám és az album címét, az előadó nevét, harminc másodperces ízelítőket az album további számaiból, és persze a linkeket, ahol mindezt megvehetjük, online, azonnal. A szoftvert hét napig korlátozás nélkül használhatjuk, így nyugodtan belekóstolhatunk a zene „tegelésbe” (így hívják a felhasználók a számok azonosítását). Letöltés.