2009. november. 27. 10:21 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 27. 09:52 Tech

Bőrünkkel is hallunk, nemcsak a fülünkkel

Hatalmas előrelépést jelentett az érzékszervek tanulmányozásakor egy 1976-os tanulmány, amely megállapította, hogy nemcsak fülünk játszik szerepet a hallásunkban, hanem például a szemünk is, hiszen a száj és az arc mozgását is önkéntelenül követjük, amikor beszélgetőpartnerünkre figyelünk. Egy friss tanulmány viszont a bőr szerepét hangsúlyozza ebben a folyamatban - írja a New York Times.

Az 1976-os tanulmány óta sokféle kísérlet történt már a hallás jelenségének tisztázására. A beszédérzékelésben így ma már egyértelmű, hogy a szemnek fontos a szerepe. Az azonban nem biztos, hogy ez velünk született tudás, lehetséges ugyanis, hogy azért alakul ki az emberben ez a képesség, mert számtalan alkalommal lát hozzá beszélőket, akiknek a mimikájából tanulva könnyebben érti meg a hallottakat.

Egy újabb tanulmány érdekes következtetésre jutott. Eszerint más érzékelési módok is beléphetnek a hallás segítésébe - a látáson kívül. Egyre valószínűbb ezért, hogy velünk született képességünk az, hogy több érzékszervünket egyszerre használjuk halláskor.

A Nature tudományos folyóiratban Bryan Gick és Donald Derrick, a University of British Columbia kutatói most arról számolnak be, hogy az emberek saját bőrükkel is képesek hallani. Közismert, hogy ha kiejtjük a "ba" és "da" szótagokat (angolul ezek kicsit másképp hangzanak, mint magyarul), akkor viszonylag kevés levegő áramlik ki a szájból. Viszont a "pa" és a "ta" szótagok kiejtésekor (különösen bizonyos angol nyelvjárásokban, ahol akár erős hehezettel, vagyis egy kis h-t is ejtve mondják ki ezeket a szótagokat) sokkal több levegőt eresztünk ki, erősebb lehelettel.

© sxc.hu


Bizonyították a bőrhallást

A kutatók most rendkívül egyszerű módszerrel bizonyították be a "bőrhallást". A kísérleti alanyok nyakára és kezére leheletnyi levegőt fújtak akkor is, amikor azoknak "ba" és "da" szótagokat mondtak. Kiderült, hogy ilyenkor félrehallották a résztvevők a hangokat, és "pa", illetve "ta" szótagoknak értelmezték a hallottakat. Vagyis a bőrre fújt levegő befolyásolta a hallás-percepciót, a hallásérzékelést - ez tűnt ki a kísérletből. Gick szerint a mostani vizsgálat hasonló eredménnyel járt, mint az 1976-os. Akkor más vizuális jelet kaptak a résztvevők, mint amit hallottak, így félreértették a hangokat. (Gyakorlatilag arról volt szó, hogy más hang kiejtését mutatták nekik arcmimikával, mint amit hallottak, és ez megzavarta az érzékelésüket.)

Mindennek alapján Gick kijelentette, hogy a bőrünk is részt vesz a hallás jelenségében, bár azt elismeri, hogy az emberi kommunikációban viszonylag ritka, hogy a másik leheletét érezzük. A mostani kísérlet azonban éppen ezért fontos előrelépés, hiszen a "bőrhallás" nem olyan jelenség, mint a "szemhallás", vagyis a bőrünkkel érzékelt hangokat nem kell állandóan tanulnunk, nem annyiszor fordul elő ez a mindennapi életben, hogy sokszori tanulással kelljen elsajátítanunk. Éppen ezért sokkal valószínűbb most már, hogy az érzékszervek együttműködése, az általuk begyűjtött információk integrálásása velünk született képesség. Azt sem zárja ki Gick, hogy a szemen és  bőrön kívül esetleg más érzékszervek is részt vehetnek a hallás folyamatában.