2009-ben halhat ki igazából a dinoszauruszok egyharmada
Megdöbbentő tanulmányt publikált két amerikai kutató: véleményük szerint sokkal kevesebb dinoszauruszfaj létezett, mint gondoljuk. Az elmúlt évtizedek régészei ugyanis csak megkülönböztetni képesek a kifejlett és a fiatal példányokat, hasonlóságokat már nem látnak - írja a Science Daily.
A tanulmányt a Kaliforniai Egyetem paleontológiai múzeumának igazgatóhelyettese, Mark B. Goodwin és John Horner, a Montanai Egyetem kutatója publikálta a PLoS One szaklapban. A kutatók elméletükkel gyakorlatilag kitörölték a dinoszauruszok közül a háromszarvú Torosaurust, illetve a T. Rex-hez hasonlító, de annál jóval kisebb Nanotyrannust is. A szakértők ugyanis azt állítják: sok esetben nem is külön fajokról beszélünk, hanem már korábban elnevezett dinoszauruszok különféle fejlődési fázisairól. A zavart szinte minden esetben az állatok fején látható díszítések, boltozatok, szarvak, tüskék igen eltérő mivolta okozza: a fiatalabb egyedek ugyanis sok esetben teljesen eltérően néztek ki az idősebb generációktól. Emiatt nem is csoda, ha a kései krétakorban jelentősen megugrik a dinoszauruszok száma.
Goodwin és Horner CT-szkenek és szövetvizsgálatok után jelentették ki azt, hogy véleményük szerint a jelenleg kategorizált és elnevezett dinoszauruszok egyharmada csak kitalált, ugyanis azok a már ismert dinoszauruszok fiatal, félrekategorizált egyedei. Egybevág ezzel a paleontológusok azon elmélete is, ami szerint például a Triceratops fejcsontozata és három szarva nem küzdelemre szolgált, hanem olyan funkciót látott el, mint a madarak tollazata: a faji hovatartozást, illetve a szexuális érettséget jelezte. A fajokra jellegzetes csontdíszek akkor kezdtek el fejlődni, amikor az egyedek felnőtt méretük felét már elérték. Horner mindehhez hozzátette: az őslénykutatók 100 évig nem találtak fiatalabb Triceratopsokat, míg ők 11 év aktív kutatás után képesek voltak erre, ugyanis nem nagy hangsúlyt fordítottak arra, hogy a dinoszauruszok nem emlősök, így teljesen más típusú egyedfejlődés jellemző rájuk.