David Rollo és társai a kanadai McMaster Egyetemen kutatták a csótányok viselkedését: amikor például egyikük új lakóhelyre bukkan, kémiai jelzést bocsát ki, hogy odavonzza társait. Rollo e feromonok összetételét vizsgálta, amihez döglött csótányokat zúzott össze, az így kapott testnedveket pedig a vizsgált terület egyes pontjain helyezte el.

Meglepő módon ennek hatására nemcsak a csótányok kezdték el elkerülni a megjelölt területeket, hanem a hangyák, hernyók, de még a szárazföldi ászkarákok is. A vizsgálatok szerint halálakor  a csótányoktól a hernyókig minden rovar megegyező zsírsavakból álló bűzt bocsát ki, ez pedig minden rovart menekülésre késztet. Ami az ászkarákokat illeti, halálukkor ezek is ugyanolyan összetételű szagjelzést bocsátottak ki.

A kutatók úgy vélik, a rovarok és a rákok hiába váltak szét még az evolúció folyamán 400 millió évvel ezelőtt, az általuk kibocsátott "halálmix" ősi, univerzális figyelmeztető jelzés. Rollo szerint a túlélő egyedek az ilyen szagminták hatására tudták elkerülni a veszélyhelyezeteket - a mechanizmus pedig jelenleg is működik, egy ilyen zsírsavval kezelt fatörzs például egy teljes hónapig tudta távoltartani az erdei bogarakat.

Az emberi orr és agy nem képes érzékelni a zsírsavkoktél veszélyjelző mivoltát, állítják a kutatók, akik az Evolutionary Biology szaklap szeptemberi számában számolnak be felfedezésükről, ugyanis a szag nem annyira penetráns, mint az emberi hullabűz, nem erős és nem is riasztó jellegű.