2009. július. 14. 10:30 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 14. 14:19 Tech

Megfejtették a Machu Picchu-ra vezető titkos út rejtélyét

Az inkák vallási vezetői használhatták a Machu Picchura vezető titkos utat, amelynek maradványait a perui Nemzeti Kulturális Intézet régészei fedezték fel.

Az egy méter szélességű utat kikövezték, mindkét oldalát fal szegélyezi, amelynek magassága helyenként eléri a 4-5 métert is. Az út némely szakasza az évszázadok során beszakadt - olvasható az Art Daily című hírportálon.

Fernando Astete Victoria, a Machu Picchu-i műemlékegyüttes igazgatója szerint korábban is voltak olyan feltételezések, hogy az ismert út mellett egy másiknak is kell lennie.

A feltárásokban résztvevő régészek szerint a Machu Picchura felvezető szent utat találták meg, amelyet csak a vallási szertartásokat végzők használhattak.

A világ hét új csodájának egyike
© AP

A jövő héten kezdődik az az expedíció, amely az út nyomvonalának feltérképezését és kiterjedésének felmérését tűzi ki célul.

Machu Picchu a spanyol hódítók elől elmenekült inkák utolsó fővárosa, az "elveszett" város Peruban. A perui Andok déli láncolatában, Cuzcótól körülbelül 115 kilométernyire, az Urubamba-folyó völgyében, az Urubamba 2450 méter magas hegycsúcsán fekszik.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.