A könyvtárakból internetkávézókig gyorsult a világ, órára pontosan látjuk, melyik barátunk mikor szakított barátnőjével, percről percre követhetjük az új amerikai elnök beiktatási beszédét ezernyi különböző forrásból egyszerre, egy hosszabb nap után pedig bőséggel és savval szórt szitokhullám feketíti el az eget, ha lassú a net, nem látjuk azonnal a Google Mapsen, hogy hol vagyunk és azt sem, hogy hova érdemes mennünk ebédelni két kilométeres körzetben. És igazából ez így jó. Elérkeztünk oda, hogy a realtime trend lett, a dolgokat olyan tempóban akarjuk követni, ahogyan azok történnek, minden valós időben akarunk látni, megtapasztalni, olvasni és elemezni.

Google Wave: email helyett

Új szolgáltatásról számolt be a Google. Wave-nek keresztelt rendszerük egybemosná az e-mailt, a chatelést, a barátainkat összesítő közösségi szolgáltatásokat: levelek tetszőleges részeire válaszolhatunk, könnyen megoszthatjuk tartalmainkat és amikor mindkét beszélgetőpartner be van jelentkezve, úgy válaszolhatunk egymásnak, hogy szinte karakterről karakterre látjuk valós időben, mit gépelnek nekünk. Mindezek mellett aki dolgozni akarna mindezzel, megteheti: a 80 perces bemutató videó a szolgáltatás számos lehetőségét bemutatja.

Az IT-szaksajtó mindezt web 3.0-nak hívja. Pontosabban szólva, a web 2.0 már régen kinőtte hírértékét, akinek fel kellett lépnie a közösségi oldalakra, meg kellett nyilvánulnia fórumokon, hozzá kellett szólnia cikkekhez, vagy mindezen információkból kellett forrásmegjelölés nélkül szakdolgozatot írnia, már megtette. Koncepcióváltás kell, a web 3.0 pedig ezt hozza, azt mondják, lesz ebben szemantikus web - az eddig összegyűjtött információt most értelmezzük, értve szelektáljuk, hasonlóságokat, relációkat hozunk létre -, lesz ebben végre lehetőség arra, hogy személyre szabhassunk mindent magunk körül, azt és úgy olvashassuk, ahogy csak akarjuk és mindezt áthatja a valósidejűség - nem elég, ha mindent látunk, lássunk mindent azonnal.

Valós időben követhették az érdeklődők a londoni G20 csúcsot vagy a The Pirate Bay stockholmi perét, csak a kellő kulcsszavakat kellett beütniük a sok Twitter-kereső valamelyikébe. Aki azonnal meg akarja tudni, mi történik barátaival, az a Twitteren kívül a Facebookot nézi, netán a FriendFeedet, ami barátaink vagy ismerőseink "nyomait" gyűjti össze közösségi oldalakról. Ha azt akarjuk megnézni, hogy éppen mi történik a neten, mik az izgalmas új témák, arra ott van a OneRiot (hangzatos, a web pulzusára helyezett ujj) vagy a Gnip. Lehetőségünk van arra is, hogy szimultán dolgozhassunk bármilyen dokumentumon vagy táblázaton - a Google Docs vagy a Zoho rendszereiben egyszerre több tucat ember is képes egyszerre szerkeszteni egy szöveget. Mindezt a most bejelentett Google Wave fogja megváltoztatni alapjaiban - a szolgáltatás vélhetően az elkövetkező hónapokban válik majd elérhetővé, képességeiről a készítők prezentációja árul el többet.

Az igazi innováció a valós idejű alkalmazásokban van, állítja ezt Paul Buchheit is, a Google egyik vezető fejlesztője, aki egy nap alatt rakta össze a Gmail levelező-, majd egy másik nap alatt az AdSense hirdetőrendszer alapjait, legutóbbi projektje pedig a korábban is említett FriendFeed. Mindez egy oldalra köti a különböző közösségi és tartalommegosztó oldalakon megjelenő adatainkat - blogunktól kezdve a YouTube, last.fm, Flickr, Twitter, Facebook és más szolgáltatások adatfolyamai egy csomagban láthatóak, egy hidat képezve az amúgy nem átjárható szolgáltatások között. (Ha egy pillanatra eltekintünk a realtime alkalmazásoktól, a FriendFeed megtestesíti azt a szűrőrendszert, amiről a web 3.0 aktivistái beszélnek Tim Berners-Leetől Greg Boutinig: a weboldalak szolgáltatássá válnak, az adatokat pedig végre elkezdjük rendszerezni, ennek feltörekvő példái a Wolfram Alpha vagy a Google erre adott válasza, a hamarosan beinduló Squared szolgáltatás.)

Ami a Google-t illeti, nyíltan bevallott legnagyobb problémáik egyike az, hogy még nem képesek megoldani a valós idejű keresést (bár számos szolgáltatásukkal közelítenek a tartalmak ilyen jellegű kezeléséhez). Ha ezt akarjuk, akkor valamilyen módszerrel ötvöznünk kell a Google és a Twitter keresési találatait, erre ott van a SearchMerge vagy számos, FireFox alá telepíthető rövid script - például a Mark Carey által készített verzió. Mindezek ellenére a realtime annyira új és annyira sok, jelenleg még nem feltétlenül szűrt és átláthatóan prezentált információ jut el hozzánk az új szolgáltatások révén, hogy sokan még nem is tudják, mit is kezdjenek egyáltalán a Twitterrel vagy bármilyen más instant adatgyűjtővel.

Ezen adatgyűjtők egyik legjobb példája a Google egyik kevéssé ismert szolgáltatása, az Alerts is. Ebbe betáplálhatjuk a minket érdeklő kifejezéseket, ezt követően levélben azonnal megkapjuk azon cikkeket és blogposztokat, amelyben szerepel az adott kulcsszó. Az értesítéseket kérhetjük azonnal, illetve napi/heti gyűjtésben is, ez pedig jól tükrözi a valós idejű szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerülő egyik legelső és talán legfontosabb igényt: legyen rajta pause gomb, legyen időnk visszaolvasni.


Vélhetően a legizgalmasabb történések akkor jelennek majd meg a realtime rendszerekben, ha ötvözhetjük ezeket a szemantikus webbel, közösségi rendszerekkel, az algoritmusok pedig valós idejű adatokból tudnak majd azonnali ajánlásokat vagy tanácsokat adni nekünk - életünk valószínűleg sokkal jobban átveszi azt a tempót, ami manapság zajlik a chatablakokban (vagy éppenséggel ami több mint egy évtizede zajlik a chat elődjének tartott, de még mindig gond nélkül működő IRC-ablakokban). Kérdés, mi lesz majd akkor, ha ez a technológia a mindennapi szolgáltatások mellett nagyvállalati szinten is megjelenik majd.

Egy ilyen rendszer például a Google Latitude is: képzeljük el, hogy nem csak saját helyzetünket látjuk valós időben egy térképen, hanem barátainkét vagy üzlettársainkét is - mindenkiét, aki megbízott bennünk annyira, hogy megossza velünk életének talán leginkább magánjellegű információját: pontos tartózkodási helyét is. Ezzel viszonylag könnyen össze tudunk szervezni spontán találkozókat régen látott ismerőseinkkel vagy akár még azt is követhetjük, hogy a találkozóról késő barátainkra éppen mennyit kell várnunk. Fizikai hollétünkből felbukkanó mintákat elemez ki az amerikai SENSEable City Lab projekt is, amely látványos videókban demonstrálja, mit lehet kezdeni egy mobilszolgáltatótól kapott adatbázissal, amiből kitörölték a neveket - az amerikai kutatók lekövetik, milyen telefonálási szokásaink vannak egy nagyobb esemény közben, egy koncert vagy nagy sportesemény előtt és után hogyan közlekedünk, illetve egy adott városi útvonalon hogyan mozog a nagyobb létszámú tömeg - mindez olyan algoritmusokhoz vezethet, amelyekkel teljesen újszerű közösségi oldalakat és szolgáltatásokat készíthetünk. Képzeljük csak el: péntek este csak egy programot kellene elindítanunk mobilunkon és rögtön meglátjuk, mely szórakozóhelyeken vannak a legtöbben: lehet, hogy éppen érdemes oda igyekeznünk.