2008. október. 08. 12:16 Bari Máriusz Utolsó frissítés: 2008. október. 08. 15:30 Tech

Ijesztő ötéves lányt mutattak be Japánban

Ötéves kislányról mintázott androidlányt mutattak be az Oszakai Egyetem kutatói. A Repliie R-1-es modell ruganyos szilikonbőrt, valósághű hajat, valamint olyan motorrendszert kapott, amitől valósághűen tud mozogni. Egyetlen hátránya, hogy európai szemmel kevéssé különbözik a japán horrorfilmek rémeitől.


Míg robotrajongók évek óta olvashatnak a Repliie R-1-es androidlány fejlesztéséről, a bemutatóra csak a napokban került sor. Az aprócska robot a következő lépcsőfok a japán idősgondozó gépemberek sorában, róla egyelőre csak annyit tudunk: rugalmas szilikonbőre és haja mellett olyan motorikus rendszert és szenzorokat kapott, aminek birtokában élethű mozgásra és viselkedésre képes.

Kevés azonban azon hírportálok száma, akik ne jegyeznék meg, hogy az R-1 minden, csak éppen nem bizalomgerjesztő - ugyanakkor feltűnő az is, hogy meglehetősen kevés "szép" humanoid kerül a kamerák elé a robotbemutatók során. Annak ismeretében, hogy az idősebb japánok körében egyre kevésbé számít elfogadottnak a nekik gyártott újszerű technikai alkalmazás, csak remélni lehet, hogy a Repliee modellt könnyen elfogadják az érdeklődők.





Érzelmileg talán könnyebben kezelhető a hvg.hu által már korábban is megemlített HAL (Hybrid Assistive Limb) robotláb. A mozaikszó egy olyan láb mellé felcsatolható "műlábat" vagy "lábpótlékot" takar, amely az agy végtagmozgást irányító impulzusait a bőrön keresztül olvassa ki, ezek segítségével pedig sokkal könnyebben tudnak járni azok a rászorulók, akik már nem képesek tökéletesen használni lábaikat. A rendszer havi 1260 jenes áron bérelhető Japánban, egyelőre azonban még nem tudni, a HAL mikor kerülhet a boltokba.
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.