2008. március. 11. 12:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. március. 11. 12:17 Tech

Tíz éves az MP3-lejátszó

Tíz éve, 1998 márciusában mutatták be a hannoveri CeBIT fesztiválon a világ első kereskedelmi forgalomba kerülő MP3-lejátszóját. A koreai fejlesztést gyorsan lelökte a trónról az amerikai PMP300, sokak szerint ugyanis az volt a világelső készülék.


A világ első MP3-lejátszója
A világ első MP3-lejátszójában, a Saehan Information Systems által gyártott MPMan F10-ben még csak 32 megabájtnyi Flash-memória volt, amelyre akkor körülbelül 8 szám fért csak fel, ezeket pedig a számítógépek párhuzamos portján keresztül lehetett feltölteni rá. Míg a CeBITen bemutatott verzió csak prototípus volt, a készüléket májusban már amerikai és európai boltokban is meg lehetett vásárolni. A készülék 91x70x165.5 milliméteres méretével igazi monstrumnak számít tíz évvel később megvásárolható utódaihoz képest.

Egy évvel később került a boltokba a Diamond Multimedia Rio PMP300 készüléke, amely képességeiben alig különbözött az F10-es modelltől: hajszálnyival nagyobb képernyője volt, s memóriabővítésre alkalmas kártyahelyet is kapott. Ismertségét nem ezeknek köszönheti azonban, hanem az amerikai lemezkiadók jogvédő szövetsége, a RIAA által indított jogi pernek, amely 1998 októberben indult az amerikai székhelyű cég ellen.

Elsőként azonban ezt perelték be
A szövetség szerint a készülékkel a Diamond megsértette az 1992-es keltezésű digitális hangrögzítési törvényt, erre hivatkozva sikerült is betiltania a lejátszó amerikai forgalmazását - tíz napra. Decemberben a cég visszaperelte a RIAA-t, szerintük a jogvédő hivatal alaptalanul próbálta meg az akkor még teljességgel új digitális zenei piac terjeszkedését visszafogni. Mindezek ismeretében furcsa, hogy csak később derült ki: a lejátszóval nem lehetett zenét rögzíteni, így nem minősült felvevőkészüléknek, tehát törvényt sem sértett, továbbá ha lehetett is volna, a Diamond akkor sem lett volna felelős vásárlói tetteiért. 

A jogi botránynak köszönhetően a Rio MP3-lejátszócsalád teljesen bevett névvé vált a digitális zenei letöltésekkel ismerkedő internetezők között. Mindeközben a koreai MPMan teljesen visszaszorult - a cég még megpróbált a DRM elődjéül szolgáló SDMI-rendszer fejlesztésében résztvenni, amely a digitális zenei tartalmak jogszerű terjesztésével foglalkozott, de 2001-ben ez a projekt is befulladt.
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?