2007. október. 24. 12:30 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. október. 24. 12:28 Tech

Sikeresen semlegesítették a HIV-vírust

Egy dán kutató új módszer segítségével vette elejét, hogy a HIV vírus mutálódjon és továbbterjedjen, így a metódus révén a fertőzöttek sikeresen erősíthetik meg immunrendszerüket.

A Science Daily tudományos weboldal értesülései szerint Jens Lundgren professzor, a Koppenhágai Egyetem kutatója az EuroSIDA nevű csoporttal együttműködve mutatta be, hogyan képesek helyreállítani a HIV-fertőzöttek immunrendszerét. Az egyetlen feltétel, hogy a páciens szigorúan betartsa az előírt kezelést.

Az úgynevezett kombinációs terápiát jelenleg a betegség kezelése terén elért legjelentősebb lépésnek tartják. A HIV, amely a szervezet vírusokkal szembeni ellenállóképességét rontja, azért tud sikeresen pusztítani, mert egyéb kórokozókkal ellentétben nem egyes szervek sejtjeit támadja meg, hanem az immunrendszer alapköveinek számító úgynevezett CD4+T limfocitákat. A HIV ezeknek a sejteknek a számát csökkenti le, teret adva ezzel az AIDS kialakulásának. A vírus folyamatosan mutálódik, ezért nem tudtak a kutatók eddig hatékony ellenanyagot kidolgozni a fertőzés kordában tartására.

A kombinációs terápia megakadályozza, hogy a vírus kialakuljon és mutálódjon az emberi testben. Amint a HIV terjedése megáll, az egészséges CD4+T sejtek száma ismét növekedésnek indul, s így azok a betegek, akikre egyébként halál várna, túlélhetnek. Mivel az immunrendszer sikeresen „újraindul”, a HIV-fertőzött páciens testében lassanként lecsökken a kórokozók száma és ereje, így idővel a fertőzés semlegesítődik.

A felfedezésről az EuroSIDA a The Lancet című orvosi folyóirat 2007 augusztus 4-én megjelent 370. számában számol be.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.