2007. augusztus. 13. 14:55
MTI
Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 13. 14:43
Tech
Radarként működik a szovjet halálsugár
Élete utolsó éveiben Guglielmo Marconi (1874-1937) a rádió feltalálója elmesélte, hogy olyan kutatásokat végzett, amelyeket az újságok "a halál sugaraként" mutattak be. A hír nyugtalanította Moszkvát, és a szovjet kormány utasította tudósait: tegyenek meg mindent, hogy a felfedezésben megelőzzék a híres olaszt.
Az esettel a Priroda nevű orosz tudományos folyóiratban Vaszilij Boriszov, az orosz tudományos akadémia tudománytörténeti intézetének professzora foglalkozott.
1935-ben hozta létre a szovjet kormány az NII-9 intézetet, amelynek feladata volt kutatni, hogy miként lehet stabilizálni az elektromágneses hullámok generátorainak frekvenciáit. Ezek lettek volna a "halálsugarak", amelyekkel Marconi is foglalkozott. A szovjet kutatóknak sikerült kimutatniuk, hogy az 50-100 kilowatt erősségű, egy deciméter hosszúságú, elektromágneses sugarak, ha különleges antennákkal ráirányítják ezeket egy olyan repülőgépre, amelynek törzsét falemez borítja, képesek blokkolni motorjának működését. A baj csak az volt, hogy akkoriban már elterjedtek a fémtörzsű repülők és a fémréteg leárnyékolta a sugárzás hatását.
Az NII-9 munkatársai 1936-ban még megterveztek egy Buran névre keresztelt, 10-11 km hatósugarú kísérleti radart, de ez már nem segített rajtuk. 1937-ben letartóztatták és csak két év múlva, kevéssel a második világháború előtt engedték őket szabadon. Eredményeik azonban nem vesztek kárba, a magas frekvenciájú hullámok generátorait a radar megvalósításához, rádió-bemérésre és fémek edzésére használták fel.
A sors iróniája, hogy 1936-ban egy másik kutató, Jurij Kobzarjov, aki megtagadta, hogy részt vegyen az NII-9 munkájában, sikeresen tervezett egy olyan radarállomást, a Redut, amely 50-95 km távolságból jelezte a repülők közeledését. Ő 1940-ben Sztálin-díjat kapott munkájáért - idézte az orosz tanulmányt a Corriere della Sera című olasz napilap.
1935-ben hozta létre a szovjet kormány az NII-9 intézetet, amelynek feladata volt kutatni, hogy miként lehet stabilizálni az elektromágneses hullámok generátorainak frekvenciáit. Ezek lettek volna a "halálsugarak", amelyekkel Marconi is foglalkozott. A szovjet kutatóknak sikerült kimutatniuk, hogy az 50-100 kilowatt erősségű, egy deciméter hosszúságú, elektromágneses sugarak, ha különleges antennákkal ráirányítják ezeket egy olyan repülőgépre, amelynek törzsét falemez borítja, képesek blokkolni motorjának működését. A baj csak az volt, hogy akkoriban már elterjedtek a fémtörzsű repülők és a fémréteg leárnyékolta a sugárzás hatását.
Az NII-9 munkatársai 1936-ban még megterveztek egy Buran névre keresztelt, 10-11 km hatósugarú kísérleti radart, de ez már nem segített rajtuk. 1937-ben letartóztatták és csak két év múlva, kevéssel a második világháború előtt engedték őket szabadon. Eredményeik azonban nem vesztek kárba, a magas frekvenciájú hullámok generátorait a radar megvalósításához, rádió-bemérésre és fémek edzésére használták fel.
A sors iróniája, hogy 1936-ban egy másik kutató, Jurij Kobzarjov, aki megtagadta, hogy részt vegyen az NII-9 munkájában, sikeresen tervezett egy olyan radarállomást, a Redut, amely 50-95 km távolságból jelezte a repülők közeledését. Ő 1940-ben Sztálin-díjat kapott munkájáért - idézte az orosz tanulmányt a Corriere della Sera című olasz napilap.