Halált okozhat egy újonnan felfedezett baktérium
Magas lázat, vérszegénységet, és halált okozhat egy új baktériumtörzs, ami orvosi körökben komoly aggodalmat váltott ki. Egyelőre nem tudni, a baktériumok hogyan terjednek - írja a Die Welt című német lap internetes kiadása. Annyi bizonyos, hogy a fertőzés megjelenésével egyidejűleg versenyfutás kezdődik az idővel, a verseny elvesztése pedig a páciens életébe kerülhet.
Amerikai kutatók egy szaklapban, a New England Journal of Medicine-ben közzétett tanulmánya számol be egy 43 éves amerikai nőről, aki három héten át Peruban utazgatott, majd két héttel a hazatérése után a maláriához és a tífuszhoz hasonló szimptómákkal szállították kórházba. A páciensnek magas láza és életveszélyes vérszegénysége volt, lépnagyobbodásban szenvedett, kiütései voltak, és nem tudott aludni sem.
A kezelés hatására az asszony meggyógyult, azonban az orvosok tovább vizsgálódtak, és arra a következtetésre jutottak, hogy a betegség hasonlít ahhoz a járványhoz, amely a tizenkilencedik század végén Peruban a vasúti építőmunkások, az első világháborúban pedig az európai nyugati fronton harcoló katonák között ütötte fel a fejét. Akkor az úgynevezett "lövészárok - láz" fertőzött tetvek által terjedt. Kórokozóját egy Alberto Barton nevű perui orvos fedezte fel, róla nevezték el "bartonellózisnak".
Jane Koehler, a Kaliforniai Egyetem kutatója már korábban írt egy tanulmányt arról, hogy az úgynevezett "macskakaparás betegség" bakteriális eredetű, és a bartonellózist kiváltó kórokozóval rokon baktérium okozza. Ennél a betegségnél a kórokozók a bőrön lévő kis karcolásokon kerülnek a szervezetbe. Az amerikai kutatók által most felfedezett baktérium a bartonella rochalimae újabb típusa, ami azért roppant veszélyes, mert ha nem ismerik fel, és nem kezelik a betegség korai szakaszában, akkor halált okozhat - írja a Die Welt Online.