2006. augusztus. 08. 10:39 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 08. 11:54 Tech

Rio de Janeiro nyerte az égkékségversenyt

Rio de Janeiro felett a legkékebb az ég – derült ki egy vizsgálatnak hála, amely során a föld húsz pontján elemezték a fény spektrumát.

Rio de Janeiro. Nincs kékebb ég
© AP
A vizsgálat Anya Hohnbaum nevéhez fűződik: a 27 éves angol kutatónő 72 nap alatt kerülte meg a Földet, miközben a speciális, hordozható spektrométer segítségével elemezte a fényt – olvasható a Pshysicsweb című angol nyelvű hírportálon.

Minden egyes helyszínen azonos körülmények között folytak a mérések: a vizsgálatot helyi idő szerint pontban délelőtt tízkor kezdték úgy, hogy a készüléket a Nap felé fordították. Anya Hohnbaum az adatokat azonnal egy brit fizikai intézetnek továbbította, ahol meghatározták az adott hely színspektrumát.

A laboratóriumban a színspektrumot úgynevezett kolorimetriás koordinátákká alakították, amely azt mutatja, hogy mennyi vörös, zöld és kék fényt kell mixelni, hogy kikeverjék az adott hely egének színárnyalatát.

Rio de Janeiro győzött. Az égkékségverseny ezüstérmese Új-Zéland, míg a harmadik helyezés az ausztrál Ayers Rocknak jutott. Alig valamivel csúszott le a bronzról az angliai Cornwall.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.