2005. március. 30. 09:40 MTI Utolsó frissítés: 2005. március. 30. 10:16 Tech

Visszafelé sült el az álhírreklám

A Cold Fear című játéka körül a Ubi Soft érdekes, bár kissé hatásvadász megoldással próbálta felkavarni az állóvizet. Álhírek sokaságát jelentette meg, miszerint a Bering-tengeren a halászok a játékban szereplő szörnyekre megtévesztésig hasonlító lényeket fogtak ki.

A Cold Fear konzolon már kapható, de PC-re még csak most jelenik meg, s ebből az alkalomból jól jöttek azok a fényképekkel is alátámasztott álhírek, miszerint a Bering-tengeren a halászok állítólag a játékban szereplő szörnyekre a megtévesztésig hasonlító lényeket fogtak ki, illetve furcsa elváltozásokat mutató, partra vetett emberi hullákat találtak. 

Az álhíreket az online internetes játékmagazin, az IGN oldalain is megjelentették és fényképekkel is "alátámasztották". A hírhez kapcsolódó fórumokon a legtöbben ezt a megoldást szánalmasnak találták, így talán az egész inkább visszafelé sült el, de hát az Ubi Soft marketingesei tudják.

A Cold Fear egy "túlélő horror", egy olyan akció-kalandjáték, amelyben egy magányos, alig felfegyverzett hősnek - a játékosnak - különféle borzalmas lényekkel megküzdeni, és időnként puzzle-szerű logikai feladványokat is meg kell oldani.

A játék főszereplője a tengeren dolgozó partőr, akit csapatával a viharos habok között hánykolódó hajó fedélzetére dobnak. Ott aztán hirtelen tébolyultan lövöldöző orosz tengerészek kerülnek elő, és Hansenen kívül szinte mindenkit lemészárolnak, később pedig a hajó gyomrából élőhalottak másznak elő. Grafikailag inkább stílusvilága, mint technikai megoldásai miatt érdemel dicséretet a játék. 

     
hvg360 Tornyos Kata 2025. május. 06. 20:00

Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Állandó fáradtság, ingerlékenység, alvási problémák, megváltozott evési szokások, koncentrációs nehézségek – sokak számára csenghetnek ismerősen a felsorolt tünetek, ugyanis a 10 és 19 év közötti magyar fiatalok közül minden ötödik küzd valamilyen mentális zavarral Magyarországon. Bár a „kamaszkori kiégés” egyelőre nem hivatalos diagnózis, a jelenség nagyon is valós, és egyre több fiatalt érint. Mi áll a háttérben, és mit tehetünk a megelőzésért?