2003. május. 08. 17:02 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Tech

Az IHM újravizsgálja az internetszolgáltatást korlátozó rendeletét

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) a szakmai ellenvetések miatt újravizsgálja azt a rendeletét, amely szerint áprilistól a 2,4 gigahertzes frekvenciát csak beltéri szolgáltatásra lehet használni. Ezen a sávon eddig mikro- és rádióhullámú internethozzáférést nyújtottak az internetszolgáltatók.

Jambrik Mihály, a minisztérium közigazgatási államtitkára elmondta: a helyzet azért ellentmondásos, mert a szakmán belül is többféleképpen értelmezik a 2,4 GHz-es frekvenciára vonatkozó európai uniós szabályozást, amelyre hivatkozva az IHM korlátozta a mikro- és rádióhullámú internetszolgáltatók által használt frekvencia engedélyeit.
A rendelet azonban nem visszamenőleges hatályú: nem vonatkozik azokra az internetes szolgáltatókra, akik március 31. előtt kezdtek szolgáltatni a 2,4 GHz-es frekvencián, így a már meglevő ügyfeleket nem éri kár. A rendelet szövegét egyébként korábban egyeztették 16 szakmai szervezettel, illetve az érintett tárcák közigazgatási államtitkáraival. A közigazgatási államtitkár szerint mindenesetre a jövőben körültekintőbben kell egyeztetni a rendeletek megalkotása során, s több időt kell adni a szolgáltatóknak az új szabályokhoz való alkalmazkodásra. (MTI)
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.