2011. június. 06. 12:11 MTI Utolsó frissítés: 2011. június. 06. 12:11 Új technológiák

2014-ig hibernálják a Rosetta űrszondát

Energiatakarékossági megfontolásból június 8-án hibernálják az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta nevű űrszondáját.

Az alapvetően üstököskutatásra kifejlesztett űreszközt 2004. március 2-án indították útnak. A szonda tíz évre tervezett küldetése során most nyílik lehetőség arra, hogy 32 hónapra, azaz a végső célpontja eléréséig "alvó" üzemmódban tartsák. "Az űrszondát 2014-ben fogjuk felébreszteni" - közölte Alois Eibner rendszermérnök, az EADS konszern műholdakat előállító leányvállalata, az Astrium munkatársa. 

A Rosetta elsődleges úti célja a 67-P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös vizsgálata, erre 2014-től kezdődően lesz lehetősége. A tervek szerint legalább egy évig tartózkodik az égitest közelében, miközben a Philae elnevezésű leszállóegység az üstökösmag felszínén végez majd méréseket. Az ESA űrszondája legutóbbi jelentős sikerét tavaly júliusban érte el, amikor több mint négyszáz felvételt készített a Lutetia aszteroidáról. A Rosetta akkor már 400 millió kilométerre távolodott el a naptól, és az első szerkezet lett, amely csupán napelemekből nyert energiával jutott ilyen messzire. 

A hibernációs időszak alatt az űrszonda fedélzeti számítógépén és néhány hűtőegységen kívül szinte minden rendszere kikapcsolva marad, az "ébren" tartott műszereknek is csupán az lesz a dolguk, hogy a rendszereket megóvják a teljes megfagyástól. 

A kikapcsolás időpontjában az űreszköz 654 millió kilométerre lesz a Földtől. A bekapcsolás greenwichi középidő szerint 2014. január 20-án 10 órakor történik majd. A teljes ébredés 7 óráig fog tartani, és ekkor küldi az első jelet a Földre, tudatva, hogy ismét készen áll a földi irányítás parancsainak teljesítésére.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.