Az Alzheimer-kórra jó lehet a zöldség és a gyümölcs
Azt vizsgálják, hogy a gyümölcs és a nyers zöldség gyógyszerként hathat-e az Alzheimer-kór ellen s pótolhatják-e az acetilkolint.
Peter Houghton, a londoni King's College bio-gyógyszerészettel foglalkozó professzora azt állítja, hogy olyan gyümölcsök, mint például az alma és a narancs, olyan zöldségek, mint a brokkoli, a burgonya vagy a retek, úgy hatnak, mint a gyógyszerek, amelyeket az Alzheimer-kórban szenvedők kapnak.
A kórnak, amelyet jelenleg még nem lehet gyógyítani és egyértelműen nem tisztázott kialakulásának oka sem, egyik legnyilvánvalóbb tünete a fokozatos emlékezetvesztés, amelyhez nagyban hozzájárul egy agyi idegközvetítő, az acetilkolin. A gyógyszer, amelyet a betegek szednek, ennek pótlására szolgál - írta a Le Repubblica című olasz napilap.
A professzor, akinek elsődleges kutatási területe a növények hatása az idegrendszerre, elmondta, hogy a fenti gyümölcsök és zöldségek hatása ugyan gyengébb a gyógyszernél, de vizsgálják, hogy rendszeres fogyasztásuk hathat-e jelentős módon. "A következő lépésben kiválasztunk két csoportot, amelyekből az egyik rendszeresen fogyaszt gyümölcsöt és zöldséget, a másik nem, és megvizsgáljuk, milyen különbségek lesznek közöttük a központi
idegrendszerük romlását tekintve" - nyilatkozta a professzor.

Tech
MTI
2005. augusztus. 06. 09:04
Nagy lépés az Alzheimer-kór gyógyszere felé?
Tech
2004. december. 07. 16:23
A kis zebrahal ad megoldást az Alzheimer-kórra
Tech
MTI
2005. április. 14. 17:25
Késleltethető az Alzheimer-kór
Tech
MTI
2005. február. 19. 09:45