2–0-ra megnyerte legfontosabb Nemzetek Ligája-mérkőzését a magyar csapat.
Idei legfontosabb Nemzetek Ligája-mérkőzésén lépett pályára a magyar válogatott: egy döntetlen nagy lépést jelentett volna a csoport harmadik helye szempontjából, a győzelemmel viszont még a második helyre is odaérhetnek a mieink.
Bátran kezdett mindkét csapat, a bosnyákoknál volt többet a labda, de a magyar válogatott több lövéssel próbálkozott. Végül a 38. percben Nagy Zsolt indítása után Szoboszlai Dominik szerezte meg a vezetést, kissé kisodródott, de ballal szépen tette el Vasilj mellett, 0–1.
A második félidőt aktívabban kezdte a hazai csapat, de gólt ezúttal is a magyar válogatott szerzett. Nagy Zsolt szép egyéni akciója után kiharcolt egy tizenegyest az 50. percben. A labda mögé Szoboszlai Dominik állt oda, aki magabiztosan lőtt a kapuba, 0–2. A mérkőzés hátralévő részében hiába próbálkoztak a bosnyákok, ez gólt már nem ért.
A magyar csapatban debütált Szűcs Kornél, aki a 86. percben Nagy Zsolt helyére állt be és ismét lehetőséget kapott Rossitól Gera Dániel is. A szintén csereként beszálló Nagy Ádám 87. alkalommal öltötte magára a magyar válogatott mezét, ezzel megelőzte Grosics Gyulát és Szalai Ádámot az örökrangsorban, amelynek immáron egyedül áll a hetedik helyén. Fiola Attila a mérkőzés végén sárga lapot kapott, így kihagyja a Hollandia elleni következő összecsapást.
Győzelmének köszönhetően 5 ponttal áll a magyar csapat, hasonlóan Hollandiához, amely kikapott Németországban.
- Bosznia-Hercegovina: Vasilj – Gazibegovic, Katic, Bicakcic, Kolasinac – Bajraktarevi, Tahirovic, Gigovic, Burnic – Dzeko, Hajradinovic.
- Magyarország: Dibusz – Botka, Orbán, Fiola – Bolla, Nikitscher, Schäfer, Nagy Zs. – Sallai, Szoboszlai – Varga B.
Bosznia-Hercegovina–Magyarország 0–2
Gólszerző(k):
38. perc, Szoboszlai Dominik, 0–1.
50. perc, Szoboszlai Dominik (tizenegyesből), 0–2.
A csoport állása:
- Németország 10 pont, 10–3
- Hollandia 5 pont, 8–6
- MAGYARORSZÁG 5 pont, 3–6
- Bosznia-Hercegovina 1 pont, 3–9
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.