A málagai Davis-kupán lesz az utolsó versenye.
A korábbi világelső, 22-szeres Grand Slam-győztes, kétszeres olimpiai bajnok spanyol teniszező, Rafael Nadal az Instagramon jelentette be visszavonulását. A videóban elmondta, hogy a novemberi, hazai rendezésű Davis-kupán lép pályára utoljára, hazája színeiben. A Davis-kupa nyolcasdöntőjét Málagában rendezik meg november 19. és 24. között.
„Azért vagyok itt, hogy elmondjam, befejezem profi teniszpályafutásomat”
– mondja a videóban Nadal, aki arról is beszél, különösen nehéz volt az utóbbi két éve.
Az már Párizsban is látszott, hogy valami nincs rendben Rafael Nadallal. Fucsovics ellen ugyan még nyerni tudott, de csak árnyéka volt önmagának, egyéniben Novak Djokovics jelentette számára a végállomást. Az olimpia óta lemondta az amerikai nyílt teniszbajnokságot és a Laver Kupát is.
A 38 éves teniszező pályafutása sikerekben gazdag volt, mind a négy Grand-Slam tornát megnyerte. Tizennégyszeres Roland Garros-, négyszeres US Open-, kétszeres Wimbledon- és Australian Open-győztes. Összesen 81 egyéni és 11 páros ATP-tornát nyert meg. 2008-ban Pekingben egyéni, 2016-ban Rióban pedig párosban lett olimpiai bajnok.
Milák Kristóf: Megbántottam olyanokat, akiket nem szerettem volna, igyekszem ezen változtatni
Megtörte a hosszú csendet Milák Kristóf úszó, aki egy podcastben beszélt arról, hogy miért kellett szünetet tartania, hogy megfordult a fejében a visszavonulás gondolata, és hogy hogyan készült a párizsi olimpiára. Mesélt a motivációjáról is, végül bocsánatot kért mindazoktól, akiket megbántott.
![](https://cdn.hvg.hu/img/partolo_tagsag/HVG_hetilap_2_ho_50_off_kampany_03_640x360.png)