Sport hvg.hu 2024. június. 17. 10:59

Mészáros Lőrinc fia balesetet szenvedett egy terepraliversenyen

Több sérülést is szenvedett, amelyek közül egyik sem súlyos, de a biztonság kedvéért még kórházban tartják.

Ifjabb Mészáros Lőrinc, Magyarország leggazdagabb emberének és Orbán Viktor gyermekkori barátjának fia balesetet szenvedett egy Biharban megrendezett raliversenyen – írja az Ebihorenaul román híroldal.

A Baja Satu Mare 2024 motorsportesemény pénteken vette kezdetét a romániai Szatmár megyében, amelyen 20 román, 12 magyar, 2 lengyel, illetve 1 cseh és 1 szlovák csapat vett részt.

„Két autó ütközött össze az egyik pilóta navigációs hibája miatt. Az egyik sofőr lába megsérült, mivel az autó oldalát érte az ütközés. Eszméleténél volt, talpra is tudott állni, a versenyorvos megpróbálta ellátni, de visszautasította azzal, hogy inkább Magyarországon szeretné, ha ellátnák” – nyilatkozta a portálnak Ovidiu Domide, a szervező klub elnöke.

A Mészáros Csoport hétfő délután ezt azzal korrigálta, hogy a híresztelésekkel ellentétben ifj. Mészáros nem utasította vissza a román egészségügyi ellátást, sérüléseit a nagyváradi kórházban látták el, ahol további vizsgálatok miatt a hétvégét ott töltötte.

Azt is írják, hogy ifj. Mészáros már jobban van, az orvosi ellátást követően hamarosan otthonában lábadozik.

A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok, szakértők bevonásával vizsgálják a történtek okait.

A nevezési lista szerint ifjabb Mészáros 202-es rajtszámmal indult az M1 Motorsport színeiben, és egy Ford F150 EVO+-t vezetett.

hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.