Sport hvg.hu/MTI 2023. október. 17. 19:54

Milák Kristóf egyelőre nem tér vissza

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok kihagyja a hétvégi, budapesti világkupa-fordulót is.

Mégsem szerepel majd a péntektől vasárnapig tartó úszóvilágkupán Milák Kristóf, ezt edzője, Virth Balázs erősítette meg kedden az M1-nek.

A 200 méter pillangón a tokiói olimpián aranyérmes Milák júniusban jelentette be, hogy nem indul a júliusi fukuokai világbajnokságon. Akkor arra hivatkozott, hogy sem fizikálisan, sem mentálisan nincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között.

Az edzéseket szeptember elején kezdte újra, ám a Nemzeti Sport cikke szerint nem jár le túl gyakran a Duna Arénába. Úgy fogalmaztak: „sem a vizes, sem a szárazföldi edzések nem hozzák lázba”.

A lapnak is nyilatkozott Virth, és elmondta: tanítványa kedden közölte vele, hogy nem akar versenyezni. „Csak akkor szeretne indulni versenyen, ha olyan állapotba kerül, hogy ennek van értelme. Ezzel mondjuk messzemenőkig egyetértek.”

Azt is mondta az edző: „Sem az edzések száma, sem a megtett méterek terén nem állunk jól – a tavaly ilyenkori időszakhoz képest a felénél tartunk... Néhány hete azt mondtam, azért vagyok bizonytalan a budapesti világkupa-viadalt illetően, mert Kristóf az ötven méterhez még nem elég erős és gyors, a kétszázhoz pedig nincs meg az állóképessége. Jelen pillanatban még jól edzhető állapotban sincsen.”

Az úszók szövetségi kapitánya arról beszélt a lapnak: Milák – akit két számban neveztek a budapesti vk-n – nem tájékoztatta arról, hogy nem indul, ezt az edzőjétől tudta meg. „Meglepetésként ért a közlendője, vártam ugyanis Kristóf visszatérését. Kristóf jelenleg a vágányok között zakatol, de úgy látom, a váltót rossz irányba állítja. Ha ezen a vágányon marad, nem jut sehová. A párizsi vonat másfelé megy...” – fogalmazott Sós Csaba.

hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.